Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

A falvakban is feltámadhat a foci

2021. szeptember 23. 11:56
Szeptember utolsó napjáig lehet jelentkezni a kistelepüléseknek, közösségeknek kiírt alternatív fociprogramra, melyet idén a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatósága szervez és bonyolít le.

A program célja, hogy lehetőséget biztosítsunk azon kistelepüléseknek, ahol jelenleg nincs szervezett labdarúgás. Ezen településeken jellemzően nincs meg a létszá a nagypályás csapat indításához. Többek között nekik szeretnénk olyan kispályás labdarúgási lehetőséget biztosítani, ahol a részvételhez nincs szükség egyesület alapítására, be tudnak nevezni akár közösségek, baráti társaságok is

- mondta el megkeresésünkre Finta Péter megyei igazgató.

Megtudhattuk, a részvétel ingyenes, nincs nevezési díj, a megyei igazgatóság fizeti a játékvezetői díjat, biztosítja a pályát, a csapatokat csak az utazási költség terheli. Sportorvosi engedély sem kell, hogy valaki pályára léphessen, de a résztvevők az MLSZ révén biztosítva vannak. Annyi a kikötés, hogy a programban csak a versenyengedéllyel nem rendelkezők tudnak részt venni.

Öt korosztályban (6–10, 11–14, 15–18 éves korig és 16 éves kor felett, öregfiúk) lehet nevezni, az alsó korhatár 6 esztendő, a 6–10 év közöttieknél vegyes együttesek is lehetnek, vagyis fiúk együtt focizhatnak lányokkal. A program tornarendszerű lebonyolítású, vagyis ősszel és tavasszal is pályára léphetnek a mérkőzések kispályán, bármilyen borítású játéktéren. A csapatok lehetnek 3+1, 4+1 vagy 5+1 fősek, a nevező csapatok létszámától függően.

A sorozat országos, az első körben 12 megye bekapcsolódását remélik, közöttük van Veszprém is. A program októberben veszi kezdetét, nevezni szeptember utolsó napjáig lehet a megyei igazgatóságon.

vehir.hu
további cikkek
Új bajnokot avattak a Sípmester Fesztiválon Sípmester Fesztivál Új bajnokot avattak a Sípmester Fesztiválon Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye labdarúgó játékvezető-válogatottja története során először hódította el a Sípmester Fesztivál trófeáját, miután a vasárnap délutáni döntőben 1-0-ra felülmúlta Bács-Kiskun vármegye csapatát. A rendezvény remek hangulatban zajlott, sokáig fogják emlegetni. 2024. január 8. 13:28 Sípmester Fesztivállal indul az év Veszprémben vármegyei foci Sípmester Fesztivállal indul az év Veszprémben Az előttünk álló hétvégén Veszprém biztosít otthont a XVII. Sípmester Fesztiválnak, amelynek keretein belül négyszáz labdarúgó-játékvezető mérheti össze tudását a játéktéren. A mérkőzéseket a Március 15. utcai sportcsarnokban és a Vetési Albert Gimnáziumban rendezik, az esemény ingyenesen látogatható. 2024. január 4. 8:44 Új műfüves focipályát adtak át az egyetem felső kampuszán Új műfüves focipályát adtak át az egyetem felső kampuszán Kedd este az egyetemi házibajnokság soron következő fordulója előtt ünnepélyes keretek között adták át a Pannon Egyetem felső kampuszán lévő pályát, ami egyébként a város számára is nyitott. 2023. november 8. 13:47 Kezdetét vette az ADA-BAU kispályás bajnokság szabadidősport Kezdetét vette az ADA-BAU kispályás bajnokság Az elmúlt hétvégén kezdetét vette az ADA-BAU kispályás labdarúgó-bajnokság 2023/2024-es idénye a megújult fénytechnikával ellátott Erdész utcai sportkomplexumban. 2023. szeptember 13. 10:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.