Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Razzia az okmányirodában

2010. március 24. 20:17 // Forrás: Szausev, Tiger, rendőrség
Hivatali vesztegetés gyanúja miatt a rendőrség reggel előállította az okmányiroda vezetőjét, illetve nyolc gépjármű-ügyintézőjét.

A nyomozól előállítottak  egy gépjármű átíratással foglalkozó férfit és két alkalmazottját. Az ügyben közel egy éve folytat nyomozást a VMRFK Gazdaságvédelmi Osztálya. Az okmányiroda előállított alkalmazottai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy kötelességüket megszegték, amikor a gépjárművekről jogosulatlanul adatokat szolgáltattak ki, szabálytalanul helyeztek forgalomba, illetve írtak át a fenti személyek kérésére.

A ma reggeli összehangolt akcióban 30 rendőr vett részt 15 helyszínen. Az előállítások mellett 15 esetben házkutatás is történt. A gyanúsítottakat a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra állították elő, jelenleg folynak a kihallgatások. A nyomozás érdekeire való tekintettel további információkat a VMRFK egyelőre nem kíván közölni.

Frankó Marianna a rendőrség sajtóreferense, a hírt megerősítve elmondta, a kihallgatások akár napokig is folyhatnak.

A Polgármesteri Hivatal délután adott ki közleményt.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.