Péterné Rózsa Mária, a városrész képviselője szerint szükséges, hogy a lakosokat megfelelően informálják a munka menetéről, hiszen az a mindennapi életüket is közvetlenül befolyásolja. A képviselő a türelmüket kéri és reméli, hogy az elkészült fejlesztést utólag majd mindenki szeretni fogja, határon kívül és belül. Már most érkeztek olyan visszajelzések is emberektől, hogy nagy örömmel várják a projekt elkészültét.
Brányi Mária városfejlesztési tanácsnok szintén a tolerancia fontosságára hívta fel a figyelmet, a novemberi óta a városban több felé folynak a munkálatok. Van, ahol az előkészítés van folyamatban, van, ahol már az útfelújítások zajlanak. Igyekeznek mindent a terveknek megfelelő időben elvégezni, de rövid a kivitelezésre fordítható idő s egyes folyamatok időjárás függőek is, így előfordulhat csúszás. Ha a lakosoknak bármilyen felvetése van, nyugodtan fordulhatnak a városrész képviselőihez.
Mihalovics Péter önkormányzati képviselő, akinek a körzete szintén jelentős átalakuláson megy keresztül, ugyancsak számtalan lakossági problémával találkozott a projekttel szóvá tették az érintettek, az illetékesek egy brossurában hívják fel a lakók figyelmét arra, milyen problémákkal kell megküzdeni a kivitelezés folyamán, milyen ütemezéssel kell számolni és meddig veszik igénybe a munkálatokkal járó kellemetlenségek az emberek türelmét. Szeptember elején az egyik legszebb természeti adottságokkal rendelkező sétány kárpótolni fog mindenkit, véli a képviselő.
Szűcs István, a kivitelező Vemévszer Kft. ügyvezető igazgatója figyelmeztetett, hogy a kellemetlenségek még egy ideig inkább fokozódni fognak, ugyanis vannak olyan területek, amelyeken még most indul az igazi munka.
– Természetesen igyekszünk mindenhol a környezetet a lehető leginkább megvédeni. A műemlékvédelmi és a régészeti munkálatok időtartamát előre nem lehet megjósolni, ezek még befolyásolhatják a kivitelezést. Nem tudjuk, hogy a társvállalkozóink – az E-on és a T-com – milyen gyorsan fogja a vezetékeket a föld alá telepíteni. Ráadásul ennek során körülbelül ötven magán-ingatlanban is végzünk munkálatokat. Erről azonban majd külön tartunk egy lakossági fórumot – mondta el Szűcs István.
Jelenleg zajlik a fakivágás, közműépítések, a vidámparki tó kikotrása, területrendezések, bontási munkálatok, a Kutas-téri parkoló bővítése, a Várlépcső felújítása és a Viadukt-kilátó rekonstrukciója. A munkaterületek csak saját felelőségre látogathatóak, a munka menetéről a városi honlapon tájékoztat.





