Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiatalokat kérdeztek a klímasemlegességről

2021. október 13. 4:00
A Pannon Egyetemen egyeztetett veszprémi fiatalokkal Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár kedd délután.

A találkozót követően Steiner elmondta: a kormány zöld konzultációt hirdetett 12 olyan kérdésben, mint a hulladékgazdálkodás, az egyszer használatos műanyagok témaköre, az elektromos közlekedés vagy a megújuló energiatermelés. A november végéig tartó konzultáció eredményeit beépítik abba a kormányzati programba, amely elindítja Magyarországot azon az úton, hogy 2050-re klímasemlegessé válhasson. 

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány meg tudja teremteni azt a támogató környezetet, ami segíthet elérni ezt a célt, ám a sikerhez az egyének és a közösségek aktív cselekvésére is szükség van. Hozzátette: tapasztalata szerint a fiatalok nyitottak, hajlandóak beépíteni a környezettudatosságot a mindennapi rutinjukba. Ez azért is nagyon fontos, mert szemléletformáló erejük van, nemcsak az egyetemistáknak, de már egészen kis korban akár az óvodásoknak is, akik hatni tudnak a családjukra, szüleikre.

A veszprémi találkozón – amely az országban zajló programsorozat második helyszíne volt – részt vett Ovádi Péter parlamenti képviselő és Porga Gyula polgármester is.
 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra közélet Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutatóállomásán tartott Veszprém vármegyei borverseny megnyitóján pénteken. ma 17:16 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. ma 16:57 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. ma 11:27 Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret közélet Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret A brit repülőtér ma egész napra zár alá kerül, nem indít és nem fogad gépeket. ma 9:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.