Ma délben tűz ütött ki a Jutasi 59. számú 11 emeletes panelház földszintjén. Mint utólag kiderült, egy szikra okozhatta a tüzet. Karbantartási munkálat közben végzett szabálytalan hegesztés miatt keletkezett a tűz és füst. A munkások az előtetőn dolgoztak, amikor feltehetőleg egy szikra lobbantott lángra egy papírgalacsint.
A szellőztető-akna, a lépcsőház és egy lakás is lángra kapott, közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága. A tűzoltók rövid idő alatt megérkeztek, de addigra már sűrű füstfelhőbe burkolózott a környék.
Miskei Tamás, tűzoltó őrnagy elsőként érkezett a helyszínre. Tőle megtudtuk, hogy pillanatok alatt lobbant lángra a földszinti helység, és hatalmas füst keletkezett. Kilenc tűzoltókocsi és 32 tűzoltó érkezett a helyszínre, ahol rémülten szaladgáló lakókkal és hatalmas füsttel találták szembe magukat. Sérülés nem történt, két személyt füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba.
Ellenben nagy volt a riadalom, már-már pánikhangulat uralkodott. Furcsa látvány annak, aki ehhez nem szokott hozzá, hogy a megrettent emberek mit mentenek ki a lakásukból, volt, aki egy szatyorban egy kiló kenyeret hozott ki a házból, mások néhány ruhaneműt vagy egyéb semmiséget. A katasztrófa-védelmisek mindent megtettek, hogy megnyugtassák az embereket.
A lépcsőház tragikus látványt nyújt, bűzös és füstös. A bejárati ajtók brutális rongálása életeket ment - magyarázta a tűzoltó.
Mivel két lépcsőház sűrű füsttel telt meg, s a tűzoltók a füstmérgezés veszélyétől tartottak, valamennyi lakónak el kellett hagynia a lakását. Voltak, akiknek sikerült kijutni a lépcsőházon keresztül, másokat létrás autóval kellett kimenteni az erkélyről, mert a lépcsőházat már menekülésre nem használhatták. A tűz oltásában és a lakók mentésében a veszprémi tűzoltók segítéségére siettek a pétfürdői és a fűzfői lánglovagok, gyors reagálásuknak köszönhető, hogy minden lakót sérülésmentesen kimentették, s a lángokat időben elfojtották.
A helyszínelés egészen az esti órákig tartott, Czaun János alpolgármester a helyszínen tartózkodott, elmondta, még kérdéses, hogy hány lakás lakható. Száz kérdésre vártak tőle választ a tanácstalan lakók, akik az önkormányzattól várják a sürgős megoldásokat. Az alpolgármester közben órákig telefonált, hiszen az önkormányzat feladat megoldani a vízellátást, a lakók elhelyezését, a közművek működését.
Egyelőre egy idős, egyedülálló hölgy kérte az önkormányzat segítségét, neki biztosítása nem volt lakásán. Az önkormányzat ideiglenesen elszállásolta. A többiek majd csak ezután döntenek arról, visszamennek-e a füstös lakásukba. A polgárőrség gondoskodik a lakók biztonságáról.
Estig nem volt áram, gáz és fűtés, a helyszínelés és a kárfelmérés még folyik, a fölszinten tönkre ment a szennyvízcsatorna. A lakók számára az ivóvizet a Bakonykarszt lajtoskocsija szállítja.
Schmidt Istvántól, a városfejlesztés iroda vezetőjétől megtudtuk, nem sikerült vizet és fűtést csinálni estére, minden alapvezeték összeégett, a vízvezeték a szerelvényekkel öszzeolvadt, képtelenség kicserélni a szerelvényeket. Holnap folytatják a munkálatokat.


