2021. december 1.
//
Elza névnap

Megkopott, de máig élő történetek Erdélyből

Olyan erdélyi épített örökségeket és már-már elfeledett történeteket is megismerhetett a veszprémi közönség, amelyek a Komjáthy Kör rendezvénye nélkül valószínűleg sohasem váltak volna ismertté több száz kilométerrel arrébb Erdélytől, Veszprémben.

Budapesttől Nagyszebenig végig lehet menni az autópályán úgy, hogy a határátkelőt leszámítva nem lassítunk és nem hajtunk le a széles autóútról. Eközben az utazó végighalad a történelmi Hunyad, valamint Alsó-Fehér vármegyék földjein is, mindezt úgy, hogy az esetek többségében nem áll meg, így elmarad ezeknek a területeknek a felfedezése.

Pedig Erdély ezen része is számos értékes épített örökséget rejt magában, a rejteket pedig nyugodtan lehet szó szerint venni, ugyanis nem ritka, hogy az egykori templomok, kastélyok falai közt, vagy temetők és emlékművek mellett mára fák és bokrok burjánzottak el, eltakarva a régi idők emlékeit az emberek elől, de mégsem felszámolva azokat végleg.

Abban, hogy még most sem lettek végleg elfeledve ezek a helyek nagy szerepe van többek közt vitéz Kovács Jenőnek is, aki csütörtök este az Utas és holdvilág Antikváriumban tartott előadást Erdély ezen épített örökségeiről a Komjáthy Kör legújabb rendezvényén. Az előadót Kohár Kolos, a Komjáthy Kör tagja mutatta be a közönségnek.

vitéz Kovács Jenővitéz Kovács Jenő

Kovács Jenő neve előtt nem véletlen a vitéz jelző, hiszen ő maga a Vitézi Rend Vas- Zala-Veszprém megyei törzskapitánya, amely tradicionális szervezet kiemelt célja a hagyományok ápolása, a magyarság kultúrájának megóvása és átörökítése az utókornak. De Kovács Jenő nem csak a vitézi cím birtokában tűzte ki célul, hogy felkutatja és ahol lehet, felújítja, megóvja ezeket a történelmi magyar értékeket. Egészen fiatal kora óta szorosan kötődik Erdélyhez, amikor pedig élethelyzete úgy hozta, immáron saját csapatával látott neki az erdélyi értékek megmentésének.

A veszprémi előadásán számos ilyen példát hozott fel az előadó, amikor már-már elfeledett és az útikönyvekben sem említett épületek történetét kutatták fel, sokszor a helyi magyarság beszámolóit és történeteit felhasználva, hogy aztán dokumentálják azokat, vagy még ennél is tovább menve saját erőből felújítsák, megtisztítsák a benőtt növényzettől ezeket az épületeket.

A Komjáthy Kör előadásán mindezt képekkel is illusztrálta Kovács Jenő, aki sok esetben olyan háttérinformációkkal is színesítette az előadását, amin nem egy alkalommal fennakadt a hallgatóság szeme.

Ilyen volt például a Déli-Kárpátokban húzódó Retyezát-hegység bemutatása is. A Kárpátok vonulatait sokan ismerik és látták már, de azt már aligha ismeri az emberek többsége, hogy a Retyezát 60 db 2200 m-nél is magasabb hegycsúccsal rendelkezik. Ez több, mint amennyi hasonló az Alpokban van.

A Bukura-tó környéke a RetyezátbanA Bukura-tó környéke a Retyezátban

De, hogy az épített örökségekről is szó essen, az őraljaboldogfalvai templomban olyan freskókat lehet felfedezni a falakon, amelyek a földtől egészen a templom tetejéig érnek, az ilyen művészeti megoldás ritka egész Európában.

Néhány helyen pedig igazi rejtélyre is fény derült, viszont ehhez az kellett, hogy a kéméndi templom tetőszerkezete az idő vasfoga miatt beszakadjon, ami után a vakolat is lepergett a falakról így pedig feltárva az elfeledett Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázoló freskókat.

Káméndben a templomKáméndben a templom

De az előadás során szóba került a valaha volt erdélyi borvidék, Erdély hegyalja is, ahonnan már szintén kikopott a borkészítés szokása, nem úgy mint vajdahunyadi várból a patina, ami még a lichtenseini kastélyt is felülmúlja méreteiben és szintén ezen a területen található.

Az előadás során nem lehetett kikerülni azt a tényt sem, hogy a románok közül néhányan milyen módon próbálják kikerülni a valóságot és alternatív történelmet lefestve ábrázolni a megtörtént eseményeket. Kovács Jenő erre is több példát hozott, amikor egykori magyar értékeket román történelmi emlékként festenek le keleti szomszédaink, de mindezt sikerült vádaskodás és önérzetesség nélkül bemutatnia az előadónak. Mint fogalmazott: a románok megnehezítik a dolgunkat, hogy megkedveljük őket.

Kovács Jenő előadásában nem hagyta ki azokat a társait sem, akikkel folyamatosan kutatják és saját költségükön felújítják az egykori épületeket, emlékműveket Erdélyben, vagy egyszerűen csak emléktáblát állítanak a múltnak, hiszen, ahogy megfogalmazta: 100 év múlva sem az lesz a lényeg, hogy azokról olvassanak, akik felújították az egyes épületeket, hanem annak valódi történetét kell megóvni az utókornak.

Hajas Bálint
Szalai Csaba

További cikkek

Erdély történelmi magyar épületei elevenednek meg Veszprémben csütörtökön
Erdély történelmi magyar épületei elevenednek meg Veszprémben csütörtökön
Az erdélyi történelmi épületek világába vezet el a Komjáthy Kör legújabb rendezvénye október 28-án, csütörtökön az Utas és Holdvilág Antikváriumban. Egykori magyar kastélyok, várak és temetők képi formában is megelevenednek, valamint a Vitézi Rendről is hallhat majd érdekességeket a közönség.
Különböző életutak, amiket összeköt a veszprémiség és a zene
Különböző életutak, amiket összeköt a veszprémiség és a zene
Kultúra, zene és ízig-vérig veszprémiség. Ezek voltak a hívószavai pénteken az Utas és holdvilág antikváriumba szervezett zenés, kulturális estnek, amelyen Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Mártony Zsuzsanna zeneterapeuta léptek fel, majd ültek le beszélgetni szerteágazó témákról. A Komjáthy Kör második ilyen rendezvénye megtöltötte az antikváriumot érdeklődőkkel.
Élő zene tölti meg a belvárosi antikváriumot pénteken
Élő zene tölti meg a belvárosi antikváriumot pénteken
Mártony Zsuzsanna magánénekes, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Szakács Tibor trombitaművész közösen lépnek fel az Utas és Holdvilág Antikváriumban pénteken.
Márfi Gyula: A kereszténység akkor durva, ha eltér Krisztustól, az iszlám pedig akkor, ha követi Mohamedet
Márfi Gyula: A kereszténység akkor durva, ha eltér Krisztustól, az iszlám pedig akkor, ha követi Mohamedet
Az iszlám nem csupán vallás, hanem politikai berendezkedés is, ami óriási veszélyt jelent Európára, vallja dr. Márfi Gyula, nyugalmazott érsek, aki „Jegyzetek az iszlámról - keresztény szemmel” című új könyvét az Utas és Holdvilág Antikváriumban mutatta be múlt pénteken. Az előadáson szóba került számos olyan példa is, amely bemutatja, hogy a nyugati világ milyen szinten fordult ki önmagából.
Új értelmiségi kör alakult az Utasban
Új értelmiségi kör alakult az Utasban
Kulturális rendezvényekkel, szervezett eseményekkel, beszélgetésekkel készül az újonnan megalakuló Komjáthy-kör, mely a Veszprémi Kulturális Egylet égisze alatt működne. Az ötletgazda Pethő Imre megkeresésünkre beszámolt a részletekről, emellett megszólaltattuk a kör másik két alapítóját is, Hajas Bálintot, portálunk főszerkesztőjét, valamint Molnár Sándort, az Utas és Holdvilág Antikvárium tulajdonosát.