Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Székely Krisztus a Lackó Dezső Múzeumban

2010. március 30. 1:26
A Székely Krisztus, Múzeumi hozzájárulás Veszprém megye erdélyi testvérkapcsolatához címmel kiállítás nyílt a Laczkó Dezső Múzeumban.

A húsvéti ünnepkörben aktuális témát bemutató kiállításon S. dr. Perémi Ágota, megyei múzeumigazgató helyettes köszöntője után Talabér Márta megyei alelnök arról beszélt, hogy a megye testvérkapcsolatai közül Kovászna megyével sikerült létrehozni a legintenzívebb együttműködést, amit a mostani kiállítás is tovább erősít. Mint mondta, a megye kiemelten figyelmet fordít a határon túli magyarok helyzetére.

– Székelyföld egy részét szeretnénk bemutatni. Az ott élők, ha templomot, vagy keresztet látnak, akkor keresztet vetnek, ezek a dolgok nagy megbecsülésnek örvendenek – mondta Tamás Sándor. A két megye együttműködése a ’70-es évekre nyúlik vissza, amikor Sepsiszentgyörgy és Veszprém színháza kiépítette kapcsolatát.

A Krisztust bemutató képeket, illetve a restaurált, fából készült korpuszokat dr. Limbacher Gábor megyei múzeumigazgató mutatta be. Elmondta, számukra nagy jelentőséggel bír a testvérkapcsolat ápolása.

A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Műtárgyvédelmi Központja révén Vargáné Rajkai Tünde és Sári Kálmán vállalta a korpuszok restaurálását. A megújult székely Krisztus-alkotásokat most kiállításban tekinthetjük meg, bele helyezve a Székelyföld e témájú műveinek sorába. A kiállítás pünkösdig várja a látogatókat.

Ódor Eszter

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.