Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Már legördültek a szalagról a V-Busz új flottájának első járművei

2021. november 9. 14:31
Jelenleg még több, mint 700 km-re vannak Veszprémtől, de a MAN starachovicei gyárában már készülnek azok az autóbuszok, amelyek néhány hét múlva már a V-Busz utasait szállítják a veszprémi utakon. A helyszínen Porga Gyula polgármester és a V-Busz vezetősége személyesen is megtekintette a készülő, vagy már a garázsban sorakozó vadonatúj buszokat.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, idén decemberben a V-Busz teljes egészében leváltja a jelenlegi buszparkját, a régi járművek helyett pedig nullkilométeres, vadonatúj MAN típusú autóbuszok állnak hadrendbe a lila színű közszolgáltatónál.

Az adásvételi szerződésben rögzítve lett többek között az is, hogy a megrendelő – jelen esetben a veszprémi önkormányzat és a V-Busz – egy úgynevezett gyártásközi ellenőrzés keretében személyesen is meggyőződhet arról, hogy műszakilag és minden egyéb vonatkozásban azokat a járműveket gyártották le, amelyekre a megrendelés érkezett.

Ezt Polgári István, a V-Busz ügyvezetője mondta el portálunknak, aki Porga Gyula polgármesterrel, Négrádi Tamással, a V-Busz üzemeltetési igazgatójával és a MAN magyarországi képviselőivel közösen látogatott el a múlt héten Lengyelországba, a MAN starachovicei gyárába, ahol az új buszok készülnek.

Polgári István, a V-Busz ügyvezetője és Porga Gyula, polgármesterPolgári István, a V-Busz ügyvezetője és Porga Gyula, polgármester

A tapasztalatokról az ügyvezető elmondta, a buszok gyártása az előre eltervezett ütemezésben zajlik, több olyan járműbe már ők is beülhettek, amelyek elkészültek és várják, hogy hamarosan Veszprémbe érkezhessenek. A vírushelyzet a járműipari ellátási láncokat is érintette, bizonyos alkatrészek hiánya a veszprémi buszok gyártásának ütemezését is befolyásolta, de sikerült megoldani ezeket a problémákat.

Érdekesség, hogy az autóbuszok egyedi gyártása – ellentétben a jelentős mértékben robotizált autógyártással – nagy részben kézi munkával történik. A közel 300 ezer négyzetméteren elterülő gyárban több, mint háromezren dolgoznak. Az új buszokba több olyan alkatrészt is beszereltek, amelyeket itt Veszprémben gyártottak a városban működő autóipari multinacionális cégeknél.

Az autóbuszok „lábon” jönnek, vagyis hamarosan elindul az első buszkonvoj Lengyelországból, először a MAN magyarországi telephelyeire, ahol megkapják az itthon szükséges forgalmi engedélyüket, ezután pedig Veszprémbe szállítják őket. Itt a V-Busz autóbuszvezetői gyakorlati oktatáson vesznek részt, kifejezetten erre a típusra fókuszálva, ezután pedig már élesben is szolgálatba állnak a járművek.

A jelenlegi buszpark lecserélése egyébként folyamatos lesz, tehát amint az első járművek megérkeznek Veszprémbe, nem sokkal utána már el is kezdik a munkát.

Polgári István hozzátette, az új buszok érkezésével egyidejűleg megújul a jelenleg is használt applikáció. Akik ezt az okostelefonon használható utazástervezőt használják, nekik ismét le kell majd tölteniük eszközükre az alkalmazást, de erről a későbbiekben további tájékoztatást ígértek a V-Busznál.

vehir.hu
további cikkek
Közlekedés-fejlesztésnek tűnik, valójában egy komplexebb energetikai zöldberuházás is, ami a Haszkovó-fordulóra vár V-Busz Közlekedés-fejlesztésnek tűnik, valójában egy komplexebb energetikai zöldberuházás is, ami a Haszkovó-fordulóra vár Veszprém egyik legforgalmasabb csomópontja a buszközlekedés szempontjából a Haszkovó-buszforduló, és bár hiába fejlődött körülötte a lakótelep, ez a csomópont gyakorlatilag ugyanazt az arcát mutatja, mint amikor a hetvenes években kinőttek mellette a panelházak. Most viszont elérkezett az idő, hogy teljes ráncfelvarráson essen át, de itt még nem ér véget a fejlesztés, egy olyan energiatároló rendszert is kiépítenek ugyanitt, ami országosan egyedülállóvá teszi a veszprémi környezettudatos közösségi közlekedést. 2026. február 18. 21:32 V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. 2026. február 2. 15:13 Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése közélet Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. 2026. január 29. 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.