Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A bakonyi 'Gyilkos-tó'

2021. november 14. 11:12
A Veszprémhez egészen közel eső Hubertlaki-tó, avagy a köznyelvben csak bakonyi Gyilkos-tó néven emlegetett víz a nevét eredetileg az erdélyi Hargita megyében található, 1837-ben, egy természetes omlás révén létrejött tóról kapta, pedig kialakulásuk merőben eltér egymástól. Cikkünkben bemutatjuk a tavak történetét, Jassek Balázs jóvoltából pedig képekben azt az őszi hangulatot, ami most jellemzi a Bakony erdejét.

Nem teljesen egyértelmű, hogy Erdélyben 1837-ben, vagy az 1838-as földrengés alkalmával zúdult le az a hatalmas sár- és sziklatörmelék volt-e, ami elzárta a Cohárd-patak, a Likas-patak, a Vereskő-patak, a Lóhavas-patak és a Juh-patak folyását, melyek így hamar egy tóvá duzzadtak.

A lényegesebb az, hogy az elöntött területen álló fák a tó befagyásakor letörtek és az így keletkezett „nyársak” a tó vízszintjének váltakozásakor előkerülnek a felszínre és félelmetes nyárs-erdőt mutatnak a partról, innen ered az erdélyi Gyilkos-tó elnevezése is.

A bakonyi Gyilkos-tó kísértetiesen hasonlít erdélyi társához, ezzel szemben teljesen máshogyan alakult ki és a valóságban létezik egy másik neve is: Hubertlaki-tó, melyet a szomszédos faluról kapott.

A mi gyilkos-tavunk története az 1900-as évekre nyúlik vissza, amikor Eszterházy gróf vadászházához közel felduzzasztottak egy patakot. Vaditatónak készült eredetileg. A természet itt is elvégezte a munkáját, így az erdélyihez hasonló, száraz faágak meredeznek ki az erdő közepén található vízből. A tóban rengeteg ebihal, kishal és gőték is megtelepedtek, aszály idején a szintje nagyban lecsökken, így a tó hátsó része száraz területté válik.

Az eredeti vadászház sajnos leégett, ennek helyére az erdészet egy kulcsos házat épített, ami ma is megtalálható, nem messze a tótól. A tó innen könnyen elérhető, de az erdőbe behajtani csak engedéllyel lehet, ráadásul a gyengék fegyvere lenne autóval odamenni, így mi még mindig a Bakonybél után (Pápa felé) kialakított parkoló igénybevételét és az onnan felvezető néhol murvás, néhol csak kijárt gyalogutat ajánljuk.

A tavat körbe is járhatjuk a mára kijárt ösvényen és a közelben kialakított padoknál egy jó ebéd elfogyasztása megfizethetetlen.

Innen észak-keletre indulva egy jelölt ösvény megy körbe a tótól tisztes távolságra, ami egy plusz másfél-két órás sétát ad. Nyáron és ősszel feledhetetlen fényekkel, színekkel és illatokkal.

A kisebb túra is másfél-két óra, de a számos természeti látnivaló és az erdő magával ragadó hangulata miatt általában ennél is több. A túrázók még babakocsival is fel szoktak menni az Odvaskő panzió parkolójától, így bátran ajánljuk mindenkinek ezt a kis túrát.

 

Szerző és a fotók készítője Jassek Balázs, akitől a STÉG blogon további képeket és érdeksségetek találnak.

vehir.hu
további cikkek
Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. ma 11:39 Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra érettségi Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra A május-júniusi érettségi vizsgákra február 17-ig lehet jelentkezni; az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. tegnap 11:24 Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Orbán Viktor Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. tegnap 11:06 A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Házasság hete A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Február 9. és 16. között érkezik a Házasság Hete Veszprémbe is, ahol a szervezőknek ezúttal is sikerült sokszínű  programokkal előrukkolniuk, az interaktív workshopoktól a legmélyebb lelki dimenziókat érintő beszélgetésekig. Cikkünkben bemutatjuk az összes programot, amiből válogathatnak Veszprémben, nem csak házasápárok, hanem mindenki, aki szeretne többet tenni a párkapcsolata és családi élete érdekében. tegnap 10:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.