Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hiába a nagy nevek, a VLS újabb diadalt aratott

2021. november 21. 13:49
A vendég Practical VLS 1-0-ra nyert a Fehérvár II. csapatának otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján.

Komoly megmérettetés várt a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tizennyolcadik körében a Practical VLS-re. Pető Tamás csapata ugyanis a Fehérvár II. alakulatának otthonába látogatott vasárnap.

A házigazda soraiban több nagynevű játékos is helyet kapott: ott volt a kezdőben a Puskás-díjas Zsóri Dániel, a közel ötvenszeres válogatott Elek Ákos, és a bosnyák nemzeti gárdában szereplő Hodzic Armin is.

Mindez nem riasztotta vissza a veszprémieket, akik méltó ellenfeleinek bizonyultak a fehérváriaknak. Az első felvonásban rendesen egymásnak feszültek a felek, ám találat egyik oldalon sem született (félidő: 0-0).

Kis költségvetés, hatalmas szív (archív fénykép)Kis költségvetés, hatalmas szív (archív fénykép)

A fordulást követően ugyanakkor megtört a gólcsend: az ötvenhetedik percben Gálfi révén a bakonyiak megszerezték a vezetést. Amelyet a vendégek sikerrel megőriztek egészen a lefújásig (végeredmény: 0-1).

A Practical VLS tizenharmadik diadalát aratta a kiírásban. A veszprémiek továbbra is magabiztosan őrzik dobogós helyezésüket; pontok tekintetében beérték a BVSC-t és a Mosonmagyaróvárt.

Férfi labarúgó NB III Nyugati csoport, 18. forduló:
Fehérvár II.–Practical VLS 0-1 (0-0)
Fehérvár, MOL Aréna. Vezette: Juhász (Imrő, Molnár)
Fehérvár II.: Varga – Tóth, Zsóri, (Dénes, 65.), Horváth (Kovács, 49.), Singh (Bozai, 75.), Berekali, Hodzic, Nyári, Fodor (Bihari, 65.), Papp, Elek.
Vezetőedző: Szalai Tamás.
Practical VLS: Héninger – Schőnig, Major (Keresztes, 81.), Somogyi, Kovács, Baldauf (Babos, 81.), Nagy (Takács, 74.), Vass, Krebsz, Zachán.
Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerző: Gálfi (57.)

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 24 16 5 3 46 23 23 53
2. Practical VSC 24 14 5 5 50 30 20 47
3. BICSKEI TC 24 14 5 5 36 23 13 47
4. III. KER. TVE 24 13 6 5 37 22 15 45
5. DOROGI FC 24 10 7 7 36 29 7 37
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 24 9 8 7 47 48 -1 35
7. KOMÁROM VSE 24 8 11 5 31 28 3 35
8. BUDAÖRS 24 10 4 10 40 41 -1 34
9. CAOLA SC SOPRON 24 9 7 8 35 29 6 34
10. KELEN SC 24 8 5 11 30 42 -12 29
11. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 24 7 8 9 36 33 3 29
12. BALATONFÜREDI FC 24 7 8 9 30 34 -4 29
13. ETO AKADÉMIA 24 7 4 13 33 38 -5 25
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 24 6 4 14 35 49 -14 22
15. ZTE FC II. 24 4 4 16 22 46 -24 16
16. CSORNAI SE 24 3 3 18 26 55 -29 12
Utolsó módosítás: 2024. április 14. 19:38
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.