Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizennégy intézmény segített a sajátos nevelésű igényű gyermekek esélyteremtésében

2021. november 23. 12:15
A Veszprémi Tankerületi Központ és a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat intézményei a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekeknek segítettek egy ötéves projekt keretében.

-A Veszprémi Tankerületi Központ 2017-ben 285 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól és a Magyar Államtól arra, hogy növeljék azon köznevelésben résztvevő intézmények, utazó gyógypedagógiai hálózatot működtető intézmények, valamint pedagógiai szakszolgálati szakdolgozók esélyteremtő szerepét, amelyek/akik a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekekkel foglalkoznak. A projektben a Veszprémi Tankerületi Központ 3 intézménye, valamint a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat székhelyintézménye és 10 tagintézménye vett részt. „A KÖZNEVELÉS ESÉLYTEREMTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE” nevű projektben 74 féle gyógypedagógiai képzésen összesen 176 pedagógus vett részt, a kiadott tanúsítványok száma meghaladta a 900-at- közölte Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója a 2021-ben zárult projekt eredményeiről kedd reggel Veszprémben.

Csoszánszki Gabriella, Szedlák Bernadett, Szathmári Mária, Szauer István, Chovánné Dunai Ágota és Antalka Zsoltné számolt be a projekt eredményeiről kedd reggel Veszprémben.Csoszánszki Gabriella, Szedlák Bernadett, Szathmári Mária, Szauer István, Chovánné Dunai Ágota és Antalka Zsoltné számolt be a projekt eredményeiről kedd reggel Veszprémben.

-A Kozmutza Iskola pedagógusai új módszertanokat dolgoztak ki, amik alkalmazásával segítik a középsúlyos, súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek számára környezetük élményszerű megismerését. Szülősegítő programokkal, kerekasztal beszélgetésekkel segítették az ellátásra szoruló sérült gyermekeket és szüleiket. Az intézmények nyílt napjain lehetőségük volt a szülőknek tapasztalatot gyűjteni, szakemberektől kérdezni és tanácsokat kérni. A projektnek köszönhetően digitális eszközöket is beszereztek, valamint tematikus játszóházat is tartottak – mondta Szathmári Mária, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium gyógypedagógusa és intézményvezető-helyettese.

Chovánné Dunai Ágota, a Bárczi Gusztáv iskola gyógypedagógusa és intézményegység vezetője kifejtette, szakemberei sérülésspecifikumok alapján tematizált füzetsorozatot állítottak össze, ezzel segítve az érintett szülőket, többségi pedagógusokat, érdeklődő egészségügyi és szociális szférában dolgozókat eligazodni, alapismeretekhez jutni. Ezen kívül szakértők bevonásával szakmai műhelymunkákat és előadásokat is tartottak.

A várpalotai Bartos Sándor Óvoda és Általános Iskola az érzékenyítő programok, fórumok és szakmai továbbképzések mellett kutyaterápiás foglalkozásaival színesítette sérült tanulói mindennapjait, egyúttal a módszertan népszerűsítésével mutatták meg a közvetlen környezetükben lévő óvodák, iskolák számára az abban rejlő fejlesztési lehetőségeket- hangsúlyozta  Antalka Zsoltné gyógypedagógus, az intézmény egységvezetője.

A Veszprém Megyei Pedagógia Szakszolgálat gyógypedagógusa és főigazgatója, Szedlák Bernadett elmondta, munkatársaik szabadidős programokat, készség- és képességfejlesztő táborokat, élményprogramokat szerveztek a más iskolákból érkező egészséges tanulóknak és a sérült gyermekeknek, hogy jobban megismerjék egymás mindennapjait, ezzel elősegítve a fogyatékkal élő gyermekek társadalmi elfogadását, befogadó gyermekközösségek kialakítását. - A szakszolgálat munkatársainak köszönhetően tanulásmódszertani, viselkedésterápiás, önismereti, kommunikációs tréningeket is tartottak, amiken keresztül segítették a sajátos nevelési igényű gyermekek beilleszkedési nehézségeinek csökkentését. Közel 500 gyermek részesülhetett a különféle programok nyújtotta örömökben, fejlesztésekben- közölte.

A szakszolgálat főigazgató-helyettese, Csoszánszki Gabriella arról beszélt, az intézményekben szemléletformáló workshopokat valamint szülőknek, pedagógusoknak és védőnőknek szóló előadásokat is szerveztek, továbbá olyan programokat, amelyen a sérült gyermekek iskolai támogatásáról tehetséggondozásról, szülőedukációról és a konfliktuskezelésről lehetett többet megtudni.

A címlapfotó illusztráció. Kép forrása: Freepik- pvproductions.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.