Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kamerákkal felszerelt gép válogatja a hulladékot az egyetemen

2021. november 26. 12:15
Hulladékválogató berendezést szerzett be a Pannon Egyetem kutatási célokra. A készüléket csütörtökön mutatták be.

A Pannon Egyetem és konzorciumi partnerei több mint 4,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetenciaközpont létrehozására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. Ennek keretében szereztek be egy a hulladékok optikai válogatására alkalmas berendezést.

– Az lenne a jó, ha nem kellene ezt az eszközt bemutatni, nem lenne rá szükség, mert úgy élnénk, hogy nem keletkezne hulladék – vázolta a távlati célt dr. Gelencsér András rektor. Elmondta: amíg ezt az ideális állapotot nem érjük el, addig az a fontos, hogy a hulladékot minél nagyobb arányban hasznosítsuk. Márpedig a hulladék olyan nagyságrendben képződik, hogy a válogatás folyamatát mindenképpen automatizálni kell, hogy esélyünk legyen ezzel az áradattal megbirkózni.

– Elkezdtük egy olyan optikai megoldáson, képfelismerő szoftveren alapuló berendezés előállítását és gyártását, amivel a jelenleg működő hulladékválogatók kihasználtságát és eredményességét javítani tudjuk, ennek prototípusát építjük az egyetemen – magyarázta dr. Kurdi Róbert egyetemi docens. – A berendezés egyaránt használható szelektív és vegyes hulladék válogatására is. 

A gép a szállítószalagon érkező hulladékot kamerarendszerrel figyeli, a fényvisszaverődések alapján válogatja a különböző hulladéktípusokat, akár szín alapján is képes szelektálni, ami azért fontos, mert a különböző színű anyagokban különböző adalékok vannak, amik a további felhasználás során jelentőséggel bírnak. 

Dr. Navracsics Tibor, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke az oktatás területén zajló, egyre élesebb nemzetközi versenyről beszélt, amelyben a Pannon Egyetem az élvonalba kíván tartozni. A fenntarthatósággal kapcsolatos innováció és tudományos kutatások az egyetem fő profiljához tartozik, így ez a projekt az egyetem jövőjét is megalapozza. 

Ehhez a gondolatmenethez csatlakozott dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, aki megjegyezte: a Pannon Egyetem felrajzolta a saját útját a jövőbe, megfogalmazta a célját: ő szeretne a körforgásos gazdaság első számú magyarországi, közép-európai egyeteme lenni.

Ovádi Péter parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a Pannon Egyetem olyan gazdasági növekedést biztosító tudásbázist jelent, ami vállalkozásokat vonz a térségbe. 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál – ahol ízek és hagyományok találkoznak közélet Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál – ahol ízek és hagyományok találkoznak Ha van olyan fesztivál, ahol a füst, az ízek és a jókedv összefonódnak, akkor az a Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál. Évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz, és nem véletlenül: a falusi vendégszeretet, a hagyományos receptek és a közösségi élmény itt olyan kombinációt alkotnak, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. ma 21:56 Orbán Viktor: Magyarország a konzervatív politika laboratóriuma közélet Orbán Viktor: Magyarország a konzervatív politika laboratóriuma Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Madridban, a Patrióták Európáért pártcsalád csúcstalálkozóján arról beszélt, hogy Magyarország az elmúlt tizenöt évben a szabad, konzervatív és keresztény értékrenden alapuló országgá vált. ma 15:32 „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” közélet „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” A Veszprémi Érseki Főiskolán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek. A Szabadító című dokumentumfilm rávilágít, a bűnözés és a drogok világából van kiút. ma 18:14 Miért olyan jók az osztrákok borászatban? bor Miért olyan jók az osztrákok borászatban? Elcsépelt közhelynek tűnik, mégis van igazságtartalma, hogy a magyar borok világhíresek… Magyarországon. Ezzel szemben a sógorok pincészeteiben készült borok a világ szinte bármelyik szegletében felbukkannak elegánsabbnál elegánsabb éttermekben és borbárokban. Csütörtök este a veszprémi Wine&Vinyl hagyományos borklubjában Ausztria borai kerültek terítékre, ráadásul az egyik legilletékesebb személy tolmácsolásában. A Zöld veltelini és a Rajnai rizling társaságában pedig kiderült, mit lenne érdemes ellesni egykori monarchiabeli társunktól. ma 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.