2023. június 8.
//
Medárd névnap

Közgyűlések Veszprémben: Bakonykarszt és VKSZ Zrt. / – elégedett a városvezetés –

2008. május 21. 15:54
Eredményes elmúlt évről számolt be két zrt. vezetése is a délelőtt folyamán. A megye legnagyobb ivóvíz-szolgáltatója, a Bakonykarszt Víz- és Csatornamű Zrt. és Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezetősége közgyűlésen számolt be 2007 eredményeiről.
A Bakonykarszt vezetősége immáron 12. esztendejét értékelte a tulajdonos önkormányzati képviselők: polgármesterek, jegyzők jelenlétében. A 120 településen vizet, 57 településen pedig csatornaszolgáltatást nyújtó zrt. vezérigazgatója, Kugler Gyula bevezetőjében elmondta, hogy üzleti tervüket sikeresen teljesítették. Adózás előtti eredményük meghaladja a 326 millió forintot. Összességében 101% volt a vízértékesítési, a számlázott szennyvízmennyiség teljesítése pedig 100% volt 2007-ben. Hozzátette azt is, hogy tapasztalataik szerint 1996-tól folyamatosan csökkent a cég működési területén az ivóvízfogyasztás. A vezérigazgató szólt arról is, hogy az eredmények mellett gondok is adódtak. Ilyen például a peremartoni, az eplényi, a tótvázsonyi és a hidegkúti kutak nitrátosodása, illetve egyes Somló-környéki kutak ammónia és nitrát-tartalmának emelkedése. Hangsúlyozta, hogy mekkora a jelentősége a védőterületeknek a vízminőség érdekében. Szerencsére súlyosabb problémákkal nem kellett szembenézniük, de az 56 sérülékeny vízbázis védelme mindenképp nagyobb óvatosságra int mindenkit. A zrt. 9.233 vizsgálatot végzett el (saját, központi laboratóriumában) a területén annak érdekében, hogy a szolgáltatott víz minősége minél jobb legyen.

Kugler Gyula szólt arról is, hogy folyamatosak a felújítási-rekonstrukciós munkálatok, s kitüntetett szerepet kap a szenny- és csapadékvíz elvezetése.

A Bakonykarszt 1543 kilométer hosszúságú (plusz 290 km bekötő) ivóvízhálózattal rendelkezik, s ennek a hálózatnak csaknem a felén már a korszerű, egészségbarát polietilén csővezetékeket alkalmazzák, ám szép számmal akadnak még olyan szakaszok, melyeken még azbesztcement vagy acél csövek szállítják a vizet a fogyasztókhoz. 70-80 éves élettartamot számítva a rekonstrukció sebessége 15-16 km évente.

A zrt. közel négyszáz fővel áll a fogyasztók rendelkezésére (bérviszonyaik rendezéséről is a közgyűlés döntött).

Az ülésen résztvevő Debreczenyi János polgármester szerint jó kezekben van nemzeti kincsünk, az ivóvíz kezelése. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat eddig is meghozta, s ezentúl is meghozza azokat a döntéseit, melyekkel a rekonstrukcióhoz hozzá tud járulni.

 – sikeres volt az átszervezés –

 A bakonykarsztosok közgyűlését követően a tavaly létrehozott Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zártkörűen Működő Rt. is közgyűlést tartott, melyen valamennyi részvényes megjelent. Nyírőné Lakatos Erzsébet személyében megválasztották a felügyelő bizottság új tagját a visszahívott Jákli Tibor helyére.

Göttlinger László vezérigazgató szerint fegyelmezett volt a 2007. év gazdálkodása.


Az igazgatóság elnöke, Kukoda Nándor tájékoztatta a Vehír olvasóit az eredményekről. Eszerint a zrt. mintegy hatmilliárd forintnyi vagyontömeggel rendelkezik, ezen belül 3,9 milliárd forintnyi a saját tőkeállomány. A jegyzett tőke 1 milliárd 500 millió forint. A gazdálkodásra legjellemzőbb adat, hogy 171 millió forintos nagyságrendű eredménnyel zárta a múlt évet a zrt., amelyet a tulajdonosok döntése értelmében részvénytartalékba helyez, ezzel is biztosítva a következő időszak fejlesztéseit, fejlesztési fedezeteit.  

Debreczenyi János polgármester értékelő beszédében elmondta, hogy nehéz időszakon van túl a zrt., de az átszervezést az egyébként alaptalan aggályok ellenére zökkenőmentesen el tudták végezni. Véleménye szerint a mostani menedzsment alkalmas arra, hogy a jövőben magas színvonalon tudja kiszolgálni a várost.

Zatkalik András

További cikkek

Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Idén is átadták a Ranolder-díjakat Veszprémben, amivel rendszerint a város pedagógusait tüntetik ki minden évben. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester a pedagógus társadalom jelenlegi helyzetéről is kendőzetlenül beszélt, megtartva az ünnepség méltóságát és a tanárok iránti tiszteletet.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
A Lovassy László Gimnázium közössége nyitottsággal, barátsággal vár minden jelenlegi és volt lovassyst, vetésist, dlsb-st, szülőket, érdeklődőket a családbarát művészeti piknikükre.
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
A magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Idén van a harmincadik évfordulója annak, hogy a német Continental autóipari vállalat megalapította veszprémi gyárát. Az évtizedek alatt a cég együtt változott az ipari trendekkel, de valahogy mindig sikerült elérni azt, hogy ne térjenek le a fejlődő pályáról. Kedden délelőtt a cég születésnapi ünnepségén erről is beszéltek a hazai és németországi vezetők, valamint elhangzott, hogy mi a szerepe a Continentalnak abban, hogy Veszprémnek a sport- és kukturális élete is folyamatosan fejlődik.