Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszatér a kisvasút, de nem úgy

2021. december 18. 22:44
Hamarosan újra találkozhatnak a veszprémiek az állatkertet a vidámparkkal összekötő egykori kisvasút egyik szerelvényével, bár utazni nem lehet majd rajta.

Az egy mozdonyból és két kocsiból álló felújított szerelvényt az egyik egykori megállóban helyezik el mementóként. 

A Veszprémvölgyi kisvonat a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkot kötötte össze mintegy 1 km hosszú keskeny nyomtávú vonalon a Vidámparkkal, illetve annak a Kiskuti csárda melletti bejáratával. A kisvonat a veszprémi lakosság és környékbeli bányászok társadalmi munkájával épült, indulása egybeesett a Vidámpark 1961-es megnyitásával. Két évvel később, 1963-ban a dolomitsziklába vájt, 185 méter hosszú alagút is megnyílt a vonatközlekedés számára. Jegyet a Vadaspark pénztárában és a Vidámpark Kiskuti csárda melletti bejáratánál lehetett váltani. 

A kezdetektől részt vettek a vasúti szolgálatban a veszprémi általános iskolások, a mai Dózsa, Simonyi és Kossuth iskola diákjai. A Veszprémvölgyi kisvonat 1972-ig működött nyaranta, májustól októberig a helyi és a városba látogató felnőttek és gyerekek nagy örömére. 

LátványtervLátványterv

A leszerelt mozdonyt és két kocsit a néhai Németh Károly mentette és őrizte meg. A Baumeister Kft. tulajdonosa annak idején a városi óvoda felújítása során az addig udvari játékként használt kocsikat azzal a szándékkal helyezte a Kft. fűzfői telephelyén biztonságba, hogy később majd felújítja őket. Halálát követően Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képviselő nyújtott segítséget a szerelvény Veszprémbe visszaszállításában, ahol kezdetét vette a viharvert vasúti járművek felújítása. 2019 őszétől saját munkájukkal vagy anyagi támogatással magánszemélyek, civil szervezetek és cégek sora dolgozott a kisvonat felújításán. Idén jutottak el az újrafestésig, és elkészültek a belső fabútorok is. Hátravan még a műszerfal és az ablakok, kerekek felszerelése, a talpfák, sínek, zúzottkő kihelyezése és a teljesen kész, felújított szerelvény helyszínre szállítása. 

A kisvonat jelenlegi tulajdonosa, Némethné Károlyi Jolán ajándékozás jogcímén az önkormányzat tulajdonába kívánja adni az immár megújult szerelvényt, az önkormányzat pedig vállalja, hogy gondoskodik annak jövőbeni fenntartásáról. Az ajándékozás útján az önkormányzat tulajdonába kerülő felújított kisvonatot a Veszprémvölgyben, a régi Vidámpark területén, a Csónakázó tónál lévő egykori megállóépület környezetében állítanák fel a tervek szerint jövő tavasszal. 

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra közélet Navracsics: Veszprém vármegyében büszkék vagyunk a szőlészeti–borászati hagyományokra Meg kell őrizni a magyar bor forgalmát és hírnevét - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének badacsonyi kutatóállomásán tartott Veszprém vármegyei borverseny megnyitóján pénteken. ma 17:16 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. ma 16:57 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. ma 11:27 Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret közélet Tűzeset miatt lezárták a Heathrow repülőteret A brit repülőtér ma egész napra zár alá kerül, nem indít és nem fogad gépeket. ma 9:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.