A Christkindlspiel a reformáció idejétől élő karácsonyi énekes népszokás. Magyarországon először a 18. században jelent meg a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban: a hagyományt a török hódoltság idején elnéptelenedett falvakba német nyelvterületről érkező telepesek hozták magukkal szülőföldjükről. Mivel az egyes falvak telepesei más-más vidékekről érkeztek, a karácsonyi játék is településenként eltérő változatban maradt fenn. A hagyományok jellemzően a második világháborút követő évekig voltak életben – a frissen hatalomra került kommunisták a svábokat kiáltották ki bűnbaknak a háború miatt, így a régi német népszokásokat évtizedekig nem lehetett gyakorolni. Szerencsére a rendszerváltás után, a ’90-es években sok településen újraélesztették a tradíciókat.
Christkindl-járók Városlődön (fotó: Sulinet Örökségtár)
A Christkindlspiel annyiban hasonlít a magyar betlehemes játékra, hogy a gyerekek szenteste házról házra járva adták elő a bibliai jeleneteket, hogy ezzel terjesszék Jézus születésének örömhírét. Az előadást német nyelvű versek, énekek alkotják, melyeket néhány településen ma is a helyi nyelvjárásban (Mundart) tanulják meg és adják elő a fiatalok.
A Sulinet nemzetiségi örökségtárában így írják le a városlődi hagyományokat:
3-4 lány és egy fiú alkotott egy csoportot. A faluban mindig két csoport működött, 13-14 éves gyerekekből összeállítva, minden évben mások. A köszöntésért pénz járt, ezért inkább a szegényebb családok gyermekei részesültek előnyben. (…) A Christkindliknek csillogóan díszített, hófehér ruhájuk volt. Elkészítése sok munkát igényelt, amihez gyakran a szomszédok, rokonok is hozzásegítettek. Egy-egy csoportra 170-180 ház jutott, így a köszöntést gyakran már délelőtt kezdték, és az a késő esti órákig tartott. Minden családhoz betértek, kihagyni valakit sértés volt Először a ház előtt énekeltek, így kérve bebocsátást, majd „Dicsértessék a Jézus Krisztus" köszönéssel beléptek a házba. Bent a házban meggyújtották gyertyáikat, és énekelve köszöntöttek. A szereplők csuklóján nyeles csengő lógott, amivel a dallamot kísérték. Az éneklést követően két angyal kiment, és az anyával előre megbeszélt helyről behozták az ajándékokat, amiket szétosztottak a gyerekek között. Ezután az egyik angyal minden családtagot lazán vállon ütött egy vesszőnyalábbal, hogy kiűzze belőlük a rossz szellemeket, az ördögöt, majd békés, boldog karácsonyt kívánva kivonultak. Közben a családfő József kalapjába pénzt hullatott. Esetenként a ruhára varrható selyemszalagokkal és csipkékkel jutalmazták a szép énekeket Hideg időben meleg teával, kaláccsal is megkínálták őket Az éjféli misén a Christkindlik az oltár két oldalán álltak, csillogó ruhájukkal emelték a szertartás ünnepélyességét.
Egy másik példa Bándról, aminek leírását a Veszprém megyei németek információs oldaláról, a schwaben.hu-ról idézzük:
Kilenc lány, 8-tól 16 éves korig volt a szereplő. A bő rakott szoknyák nem jelentettek gondot, hiszen ezek a mindennapi viseletükhöz tartoztak, úgy ahogy a kasmírból készült mellény, a kötény, és a vállkendő is. (…) A különbséget csak a színes szalagok és a gyöngyök jelentették. A frizurájuk már előző nap elkészült, mivel akkoriban minden lánynak hosszú haja volt. 30–40 kis copfot fontak, másnap hajtűvel feltűzték. Azért, hogy a haj fényes legyen, zsírral bekenték. Az öltöztetés 2–3 óráig is eltartott, így korán kellett kelni. Kora reggel indultak: először a márkói plébániára mentek, onnan végigjárták a Séd menti malmokat, és a Neustiftnél érték el a falut. Innen mentek Külső-Bándra, és utána bejárták az egész falut. Az éjféli misén már leülhettek, addig vigyázniuk kellett a szoknyáikra.
Városlődi Christkindl-dal kottája a Hungaricana gyűjteményéből
A hagyományt több Veszprém-közeli német településen ápolják a mai napig, így a már említett Városlőd és Bánd mellett Márkón, Herenden, Csehbányán, Kislődön, Veszprémfajszon, Tótvázsonyban – de a megye távolabbi településein is a Bakonyban és a Balaton-felvidéken.
