Nyilvánvalóan közhely azt állítani, hogy a karácsony már rég nem az elcsendesedésről, az egymás felé fordulásról és a szeretetről szól. Épp ellenkezőleg: óriási a zaj, a tömeg – a hétvégén a budapesti belvárost idéző közlekedési dugók alakultak ki a bevásárlóközpontoknál, az üzletekben lépni sem lehetett. Emiatt persze mindenki idegessé vált, hiszen a tömeg és a forgalom miatt a tervezettnél jóval több időt kellett szánni a bevásárlásra, és aki öt-hat helyről szerezné be az ajándékokat, annak az egész napja ráment a hadműveletre.
Abban a korban élünk, amikor sokak számára magától értetődő, hogy a frusztrációt más emberek megalázásával és kínzásával vezetik le. Egy nehéz nap után leülnek a Facebook elé, okádják magukból a gyűlölködő, az én-mindent-jobban-tudok kommenteket, és elégedettséggel tölti el őket, ha az ő nyomoruk miatt más is pocsékul érzi magát. Ezek a Facebook-kommentelők gyűlölet-óceánjában szocializálódott emberek időzített bombaként közöttünk járnak, és mivel nincs stratégiájuk a felgyülemlett feszültség kezelésére és értelmes feloldására, bármikor elpattanhat az agyuk, és máris ömlik belőlük a szenny, amiről a közösségi oldalon megszokták, hogy következmények nélkül kimondhatják.
Adrien Delforge on Unsplash
A bevásárlóközpontok pénztárosai sokat tudnának erről mesélni, ők a frontvonalon dolgoznak. A vásárlók igazi aknamezőn sétálnak végig, mire hozzájuk jutnak, csupa-csupa olyan inger éri őket, amitől eldurranhat az agyuk: ha hosszú ideig kell sorban állni, ha elfogyott a termék, amit kinéztek maguknak, ha lemaradtak egy akcióról, vagy ha egyszerűen csak utálják az embereket. A fortyogó indulatoknak van idejük felszínre törni, a kasszához érve pedig kényelmesen rá lehet zúdítani őket arra, akit ott találnak. A kasszásban sokan az áruházlánc megtestesülését látják, akit felelősségre vonhatnak azért, hogy milyen hitvány a választék, magasak az árak, miért nem nyitnak még több kasszát – miközben ő valójában ezekről se nem tehet, se nem tud változtatni rajtuk. A kasszás egy könnyű célpont, akin ki lehet élni a frusztrációkat, mert nem szólhat vissza, nem emelheti fel a hangját. A vásárló tehát – akinek ugye mindig igaza van, és ezt ki is kéri magának – olyan hangnemet üthet meg vele, amit ha kint a parkolóban megengedne magának valakivel szemben, olyan maflást kapna érte, hogy még szilveszterkor is a sebeit varrnák a sürgősségin.
Ezzel egyidőben ugyanezek a kasszások az egész műszakjukat azzal töltik, hogy folyamatosan pörögnek, igyekeznek kedvesen fordulni még a reménytelen esetekhez is, miközben egy-egy munkanap során milliós nagyságrendű készpénzforgalmat bonyolítanak, amiben ugye nem hibázhatnak. És közben az emberek csak jönnek és jönnek, a sornak sosincs vége, a türelmetlen tekintetek kereszttüzében pedig kialakul az az érzés, hogy bármilyen gyorsan dolgoznak is, mindig lemaradásban lesznek az elvárásokhoz képest.
Szóval csak azt szeretném kérni mindazoktól, akiknek még nem vette el az eszét a pandémia és a karácsonyi készülődés okozta stressz, hogy valahányszor sorra kerülnek a kasszánál az ünnepekig hátralévő néhány napban, szánjanak pár jó szót az ott dolgozónak, kérdezzék meg, hogy vannak, kívánjanak kitartást nekik, okozzanak nekik pozitív meglepetést, pár kellemes pillanatot! Mert miközben az ünnepi menü hozzávalóit meg a méregdrága ajándékokat vadásszuk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a karácsony igazi csodája valójában bennünk van.
(A cím egy idézet mindenki kedvenc karácsonyi filmjéből, a Reszkessetek, betörők!-ből, ami sajnos meglepően jól ragadja meg az aktuális közhangulatot)
