A locsolkodásnak, a megöntözésnek egyaránt van pogány és keresztény eredete, mondanivalója. A locsolás kapcsolatban áll a termékenységkultusszal, a vízzel való meghintés pedig a keresztség jelére és tartalmára utal.
A húsvét tavaszköszöntő jellege a locsolkodás szokásában is megmutatkozik. Köztudott, hogy a locsolkodás eredetileg hideg vízzel történt, nem pedig holmi illatos pacsulikkal, s azt a célt szolgálta, hogy a lányok termékenyek legyenek. A legények a locsolás mellé köszöntőverseket, úgynevezett locsolómondókákat mondtak, ezt a lányok hímes tojással köszönték meg, ami szintén az élet és az újjászületés archaikus jelképe. Egyes vidékeken a tojás mellé bort, pálinkát és süteményt is kínáltak a locsolkodó legényeknek.
A locsolkodás napja húsvéthétfő, valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték, ugyanis gyakran erőszakkal vitték a lányokat a kúthoz, és egy vödör vízzel öntötték őket nyakon. A kor előrehaladtával – először a dunántúli városokban – a fiúk húsvéti „arzenáljába” bekerült aztán a szódavíz is.
A vízbevető hétfő eredete arra a legendára is visszavezethető, amikor a Jézus feltámadásának hírét vivő jeruzsálemi asszonyokat a katonák úgy akarták elhallgattatni, hogy vízzel locsolták le őket.
