Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
0°C

A MOB közgyűlése leváltotta Kulcsár Krisztián elnököt

2021. december 30. 13:26 // Forrás: MTI
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki rendkívüli közgyűlésén az 51-ből megjelent 43 tag többsége megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztián elnöktől.

A bizalmi szavazást maga az elnök kezdeményezte, miután többek között a szeptemberben életbe lépett alapszabály-módosítás miatt a tagság részéről számos bírálatot kapott, az elnökség és a MOB-ból kirekesztett szervezetek pedig lemondásra szólították fel.    

A közgyűlés bevezetőjeként Kulcsár Krisztián elismerte, hogy kudarcot vallott, mert a tokiói sikerek és a pekingi várakozások helyett az elmúlt hetekben az ő elnöki működéséről szólnak a hírek. Úgy gondolta, az a kulturált megoldás a részéről, ha a bizalmatlansággal kapcsolatban annak a tagságnak a véleményét kéri ki, amely megválasztotta, majd elfogadta a MOB alapszabályának módosítását. Hozzátette: azért nem mondott le önként, mert az a vádak beismerését jelentette volna.    

A közgyűlés elfogadta Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) első emberének javaslatát, így levették az elnöki beszámolót a napirendi pontok közül és nem voltak hozzászólások sem. A bizalmatlansági szavazáson a jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy a MOB elnöke távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a bizottság rendkívüli közgyűlésén Budapesten, a Larus rendezvényközpontban 2021. december 30-án. A közgyűlésen a megjelentek többsége megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztiántól. A jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt. MTI/Illyés TiborKulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a bizottság rendkívüli közgyűlésén Budapesten, a Larus rendezvényközpontban 2021. december 30-án. A közgyűlésen a megjelentek többsége megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztiántól. A jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt. MTI/Illyés Tibor

Kulcsár Krisztián ezután közölte, hogy január 31-ével távozik, így ha az új elnököt február 1-jéig megválasztják, ő ott lehet a pekingi téli olimpián.    

Később, a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mit csinálna másképp, azt felelte: nem az irányon változtatna, ugyanakkor hiba volt a részéről megengedni, hogy félreértelmezzék a szándékaikat, és többet beszélgetne a tagokkal arról, hogy igazából mi is történik az olimpiai bizottságnál.    

"Túl nagy teret adtam azzal, hogy az átalakulási folyamat útját nem magyaráztuk el, ezzel táptalajt tudtam adni a támadásoknak, aminek ez lett a vége. Egy kis politikai bölcsesség is kellett volna" - fogalmazott. A jövőjéről egyelőre nem tudott konkrétumot mondani, azt viszont hangsúlyozta, hogy nem távolodik el a magyar olimpiai családtól, mert továbbra is a tagjának érzi magát.

Az új elnök megválasztási folyamatával kapcsolatban az MTI érdeklődésére Vékássy Bálint főtitkár azt válaszolta, hogy többféle forgatókönyv létezik. Az alapszabály szerint február 15-ig kellene összehívni az elnökválasztó közgyűlést, de a szervezetnek az az érdeke, hogy a pekingi olimpia miatt már február elejére kiírja. A döntés az elnökség kezében van, amely tájékoztatása szerint legközelebb január 12-én fog ülésezni.    

A közelgő téli olimpiával kapcsolatban arról számolt be, hogy sikerült megvásárolniuk a jegyeket a magyar csapatnak, ami a járatlemondások miatt nem volt egyszerű feladat. Hozzátette: az amszterdami hosszú várakozás idejére business várót foglaltak a versenyzők számára.

"Semmi olyan nehézség nincs, amit nem találunk megoldhatónak, minden rendben lesz" - hangsúlyozta a főtitkár.

vehir.hu
további cikkek
Ötkarikás játékok egykor és ma sporttörténet Ötkarikás játékok egykor és ma A 33. nyári olimpiai játékokat rendezik jövőre Franciaország fővárosában, Párizsban, ahol remélhetően népes magyar csapat fog versenyezni az érmekért. Közöttük lesz a veszprémi Rasovszky Kristóf is, aki nyíltvízi úszásban a dobogó második fokára állhatott a legutóbbi ötkarikás játékokon Tokióban. 2023. december 5. 6:02 Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját ország-világ Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index. 2023. november 27. 8:41 A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta a párizsi olimpiát Párizs 2024 A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta a párizsi olimpiát Az egyaránt Veszprémben készülő három nyíltvízi úszó, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán megcélozta a jövő évi párizsi olimpiát. 2023. november 20. 22:23 Párizs 2024: Sikeres terepszemlét tartott a MOB Párizs 2024 Párizs 2024: Sikeres terepszemlét tartott a MOB Sikeres terepszemlén van túl a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek delegációja vasárnaptól keddig felmérte az épülő olimpiai falu adottságait Párizsban, a jövő évi ötkarikás játékok helyszínén. 2023. november 16. 15:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.