2022. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

2022-ben is a szuperhősök uralják a mozikat

2022. január 9. 11:43
A Marvel negyedik fázisának részeként érkezik többek között a Doctor Strange és a Fekete Párduc második része, de a DC is belehúz három új szuperhősös filmmel. Akcióból és fantasy-ból nem lesz hiány 2022-ben a mozikban.

Bár a koronavírus-járvány újabb hullámai még megkavarhatják a premiereket, úgy néz ki, a gyászos 2020 és a második félidőben felpörgő 2021 után idén tobzódni fogunk a nagy kasszasikert ígérő filmekben. Utóbbi igen jól jönne a moziknak, amelyek még mindig nem heverték ki teljesen a pandémiát és a korábbi közönségszám csökkenéséről beszélnek.

2022 viszont számos okot ad arra, hogy a mozik felé vegyük az irányt, igaz, feltételként szabja, hogy nagy rajongói legyünk a szuperhősös akció-fantasy műfajnak. Ahogy a 2010-es évek második felére egyértelművé vált, a filmipart abszolút uralma alá vonta a Disney és a Marvel, és nagyjából ez a tendencia fog folytatódni a következő években is. Mi több, már el is kezdődött, hiszen a Marvel moziverzum negyedik fázisában ígért 11 filmből már tavaly ellőttek négyet, s az idei évre is betáraztak majdnem ugyanennyit. Májusban érkezik a Doctor Strange az Őrület Multiverzumában, amit júniusban a Thor: Szerelem és mennydörgés követ, év végén pedig a Fekete Párduc 2. része is befut.

Szuperhősökkel azonban nemcsak a Marvel készül, de a DC és a Sony is. Eredetileg január végére tervezte a Sony a már két éve elkészült, a Pókember képregényekből ismert Morbius történetének bemutatását, a filmet azonban az utolsó előtti pillanatban megint eltolták áprilisra (a hazai premier jelen állás szerint március 31.), állítólag a Marvellel közös Pókember: Nincs hazaút kirobbanó sikere miatt. Ami a DC-t illeti, március elején érkezhet a legújabb Batman feldolgozás ezúttal Robert Pattinsonnal, emellett a stúdió még idén szeretné bemutatni a The Flash-t és az Aquaman 2. részét is.

Az akcióra és kalandra éhesek egyébként nem csak a képregény adaptációkkal hódolhatnak szenvedélyüknek: sokszori tologatás után az őszre ígérik a Mission Impossible 7-et, ráadásul Tom Cruise még előtte a szintén régóta ígérgetett Top Gun: Maverick-ben is beköszön. Tom Holland se nagyon pihen, a Pókember után februárban az Uncharted-ben tér vissza. A kalandfilmek sorát erősíti aztán a legújabb Halál a Níluson feldolgozás, és hogy biztosak lehessünk benne, tényleg nincs semmi új a nap alatt, vagy legalább önálló alkotás már nem nagyon készül, idén debütál az Avatar folytatása, a Jurassic World: Világuralom és a Legendás állatok 3. része, Grindelwald szerepében Jonhhy Depp helyett immár Mads Mikkelsennel.

A hollywoodi filmgyártás amúgy nemcsak az önálló filmeket, de a romantikus témát is jó régóta mellőzi, ahogy a drámák is háttérbe szorultak. Húsz évvel az első film után ugyan visszatér Elle Woods a Doktor szöszi 3-ban, bár előzetes nélkül nehéz egyelőre megmondani, érdemes-e leporolni a feminista szöszi történetét. Aki egy kicsit mélyebb alkotásra vágyna, annak a könyvben nagy sikert aratott Ahol a folyami rákok énekelnek és a Peter Dinklage főszereplésével érkező Cyrano adhat okot reményre.

Természetesen ez csak egy merítés és a lista még bővülhet, hiszen számos premiert még nem jelentettek be, s talán ha idővel csendesedik a járvány, izgalmas mozis évnek nézhetünk belőle.

És mi a helyzet a sorozatok háza táján?

A folytatások és rebootok tendenciája a sorozatokat sem kerüli el: bár 2022-ben is számos újonc debütál a képernyőkön, ezek nagy része már megismert világokra, karakterekre épít. Ilyen lesz a Targaryenek eredettörténetét elmesélő minisorozat, a Sárkányok háza, a Vaják: a vér eredete, a most sorozat formában visszatérő, a Szilmarilokra építő A gyűrűk ura, Ewan McGragor szereplésével az Obi-Wan Kenobi a Disney+ műsorában vagy éppen a női szereplős Vikingek: Valhalla. Érkezik a nemrégiben elhunyt Anne Rice nagy sikerű eposza, a 90-es években film formában már adaptált Interjú a vámpírral, valamint a How I met your mother inverz verziója, a How I met your father.

A Marvel mellett a DC is kiterjeszti univerzumát a sorozatok világára: márciusra várható az Öngyilkos osztag spin-offja, a Békeharcos, míg a Neil Gaiman által megálmodott Sandman: Az álmok fejedelme nyár körül debütálhat.

A videojáték rajongóknak a részben Budapesten és Győrben forgatott Halo adhat okot izgalomra, míg a realistább beállításúaknak az elnökfeleségeket bemutató The First Lady. Roppant furcsa címet kapott az elmúlt évek női pszicho-thrillereinek népszerűségét meglovagló Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban (igen, ez mind a cím), de érdemes adni neki egy esélyt.

Természetesen számos alkotás tér vissza új évaddal 2022-ben, a legnépszerűbbek közt lesz valószínűleg a nyárra ígért Stranger things a 4. évaddal, a már elérhető Eufória a 2. évaddal, a Bridgerton szintén a 2. évaddal és a brit királyi család életét elmesélő A korona 5. évada, melyben a Harry Potter filmekből is ismerős Imelda Staunton alakítja ezúttal II. Erzsébetet. Jön az American Horror Story immár 11. évada és a Megszállottak viadala befejező 4. évada is, valamint a negyedik évaddal búcsúzik az Ozark is. Mindez persze csak egy válogatás, merjetek bátran válogatni a kínálatból akkor is, ha nem ismerős egy darab.

Bertalan Melinda

További cikkek

A veszprémi együttes, akinek a Lord volt az előzenekara
A veszprémi együttes, akinek a Lord volt az előzenekara
Létezik Veszprémben egy rockbanda, ami a 2000-es évek elején élte a fénykorát, majd feloszlottak, de mégsem. Megesett az is, hogy maga a Lord volt az előzenekaruk, és bár évek óta nem hallattak magukról, most ismét színpadra lép a Cash.
Július közepén a jazztől és a koccintásoktól lesz hangos a belváros
Július közepén a jazztől és a koccintásoktól lesz hangos a belváros
Változatlan koncepcióval, de felfrissült tartalommal jön idén is a Rozé, Rizling, Jazz Napok július 8-17 között.
Fesztivállal indítják a nyarat a Somlón
Országos szintű eseménnyel várják a bor- és kultúrabarátokat június 17-én és 18-án a Somlón.
Vasárnap kiderül, mi lesz az EKF hivatalos söre, de a névadást a veszprémiekre bízzák
Vasárnap kiderül, mi lesz az EKF hivatalos söre, de a névadást a veszprémiekre bízzák
Vasárnap lehull a lepel, vagy stílszerűen „tiszta sört öntenek a pohárba” ugyanis kiderül, melyik manufaktúra terméke lesz a jövőben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros hivatalos söre. Az Óváros piacon ezen a napon nem csak a bejelentés történik meg, számos program és a gasztronómiai kínálat is a sörkultúra körül fog forogni.
A portré mögötti embert keresi a festőművész a borbár kiállításán
A portré mögötti embert keresi a festőművész a borbár kiállításán
Első alkalommal ad otthont képzőművészeti kiállításnak a belvárosi Wine&Vinyl bakelit és borbár, de rögtön a kiállítótérként való debütálásakor sikerült egy sajátos látásmóddal és felfogással bíró festőművész képeit felvonultatni. Gyulai Attila ugyanis nem tudja és nem is szeretné magát bekategorizálni egy stílusirányzatba, mostani képeivel pedig popkultúra ismert karaktereinek kreált személyiségei mögé igyekszik elvinni az embereket.