Te ismered a világ legkreatívabb játékkonzolját? És tudod, hogy milyen játékokat tudsz rajta futtatni? Nagyon sokan nem tudnak kilépni az Xbox és a PlayStation párosa mellől, pedig van a piacon még olyan konzol, amire érdemes odafigyelni.
Melyik a legkreatívabb játékkonzol?
A legkreatívabb konzol cím birtokosa pedig nem más, mint a Nintendo! De miért mondom ezt? És miért szeretik olyan sokan? Bizonyára van ebben azért egy nagy adag nosztalgia. Hajlamosak vagyunk ugyanis ragaszkodni az ismerős dolgokhoz, szinte mindenki szeret nosztalgiázni. De csak erről van szó? Közel sem!
A Nintendo ugyanis teljesen kilóg a sorból. Nem kezdett bele egy olyan harcba, mint amit az Xbox és a PlayStation csinál. Nem próbált mindkét konzolóriás fölé nőni azzal, hogy náluk is jobb hardvert próbált összerakni. Egyszerűen elengedte ezt a vonalat. És ennek ellenére is megtalálta a saját közönségét. Hogy mivel? Kreativitással, egyedi fejlesztésekkel és a régi, jól bevált, ráncfelvarrott címekkel, felülve a nosztalgiavonatra.
Milyen Nintendo játékok közül válogathatunk?
Ahogy már írtam is, ez a konzol nem olyan erős, mint a konkurensei. Épp ezért sok esetben el kellett engedniük azokat a már-már fotorealisztikus játékokat, melyekkel a két nagy konzolgyártó cég előszeretettel villog. De ennek ellenére számos kiváló játék megtalálható a Nintendora is. A legjobbak digitális termékkulcsát beszerezheted a CodeGurunál, érdemes körbenézni a kínálatban. Pár címet érdemes megemlíteni az ismertebbekből: Mortal Kombat, Fortnite, MotoGP.
Viszont vannak olyan kiváló, nosztalgikus játékok is, melyek karakterei egyszerűen szerethetőek! És talán ez az egyik nagy ütőkártyája a Nintendonak, hogy az exkluzív címek karakterei imádnivalóak. Hogy párat mondjak is, ott van például a Mario sorozat, a Supermarioval és persze a Mariokarttal együtt. De ide sorolható a The Legend of Zelda is és még a Pokémon sorozat. Érdemes kipróbálni őket, mert könnyen beléjük szeretünk, hamar beszippantanak a teremtett világok, melyekben ezek a karakterek mozognak.
Számos játékmód
A kreativitást nem csak úgy értettem, hogy a gyengébb hardverből is kihozzák, amit lehet. Sokkal inkább azért kapta meg ezt a jelzőt, mert kiválóan variálható. Érdemes odafigyelni a koncepciójukra, mert nagyon érdekes.
Ott van például a Nintendo Switch. Ez egy fix, hagyományos asztalra köthető konzol. De mi van, ha nekem buszra kell szálnom, és már látom, hogy unatkozni fogok a hosszú úton? Csak nem vihetem magammal a konzolomat?! Pedig de!
A kontroller két oldala leszedhető, így ketten is játszhatunk. De akár csatlakoztathatjuk a saját kijelzőjéhez is, így egy nagyképernyős kézi konzolt kapunk. Ezt aztán ki is támaszthatjuk, levehetjük a kontroller két oldalát róla, és útközben is játszhatunk ketten is rajta. Sőt, akár 8 eszköz is csatlakoztatható egymáshoz wifi segítségével, így többszereplős multiplayert is játszhatunk vele.
