2022. május 24.
//
Eszter névnap

Tovább halad a csatornarekonstrukció

Január második felében újabb szakaszokon újul meg a csatornarendszer Veszprémben. A Modern Városok Program keretében 5,3 milliárd forintból összesen 16 km-nyi útszakasz felújítását és azokhoz kapcsolódó rekonstrukciókat végeznek el a megyeszékhelyen, most éppen a Füredi, a Hunyadi és a Kádártai utcákon.

Tavaly jelentették be és több helyen már 2021-ben el is kezdődtek azok az útfejlújítások, amelyekben összesen 16 km-nyi belterületi útszakasz érintett, a költségekből pedig 800 millió forintot Veszprém költségvetéséből állnak, a nagyobb, 4,5 milliárd forintos részt pedig állami forrásként a Modern Városok Program finanszírozza.

A felújítások részét képezi több helyen a csatornarendszer rekonstrukciója is összesen 2 km-nyi szakaszon a városban, ezek a munkák január elején már elkezdődtek a Füredi úton és a Kádártai úton.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a hónap második felében is folytatják ezeket a munkákat, továbbá elindult a Hunyadi utcában is felújítás. Itt nyílt árkos csatornarekonstrukció zajlik 3 ütemben. Első körben a Füredi út és a Gátfő utca között. A felújítások alatt kforgalomkorlátozásra kell számítani, ezen a szakaszon csak a lakók közlekedhetnek. Következő ütemek a Gátfő utca-Dugovics utca, Dugovics utca-Kisfaludy utca közötti szakaszokat érintik majd.

vehir.hu

További cikkek

Erre kell számítani a következő időszakban a veszprémi utakon
Erre kell számítani a következő időszakban a veszprémi utakon
Javában zajlik a belterületi útrekonstrukció, amelynek a végén összesen 16 kilométernyi szakasz újul meg Veszprémben. Cikkünkben mutatjuk, hogy hol milyen munkák zajlanak jelenleg és mire érdemes figyelni a közlekedőknek.
Fontos útvonal újult meg Lókúton
Fontos útvonal újult meg Lókúton
A községet átszelő Bem utcát utoljára az 1980-as években újították fel. Most teljes hosszában, közel 5 km-en kapott új burkolatot a Magyar Falu Programnak köszönhetően.
Fontos útfejlesztés valósul meg Jutaspusztán
Fontos útfejlesztés valósul meg Jutaspusztán
A legelsők közt újítják fel a jutaspusztai Major utcát a most indult nagyszabású belterületi útfejlesztések sorában, ezzel az itt lakók régi igényét teljesíti a város. A szerda délutáni lakossági fórumon, amit Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Hegedűs Barbara, alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője tartottak több másik igény is felmerült.
Játszótér épült, utak újultak meg Márkón
Játszótér épült, utak újultak meg Márkón
Új játszótér épült Márkón a Magyar Falu Program keretében, a település utcái is egymás után újulnak meg.
Átadták a forgalomnak a megújult Viola utcát Márkón
Átadták a forgalomnak a megújult Viola utcát Márkón
A Magyar Falu programnak köszönhetően közel 500 méter hosszú bekötőútra került aszfaltréteg. A felújítással könnyebb lett a behajtás az új településrészre.