A küszöbön álló választások előtti kampány egyik lényeges felvetése - miután borítékolható a győztes –, hogy jó e, ha kétharmados többség birtokában kormányoz a Fidesz.
A küszöbön álló választások előtti kampány egyik lényeges felvetése - miután borítékolható a győztes – az, hogy jó e, ha kétharmados többség birtokában kormányoz majd a Fidesz vezette választási szövetség, avagy sem. A párt vezetői részéről inkább hárították a kérdést. Egyedül Kövér László „vállalta be” a kétharmad szükségességéről szóló kinyilatkoztatást január végi szolnoki beszédében, a következő kormány történelmi léptékben is emberfeletti feladatára való hivatkozással.
Ezen túl tulajdonképpen a baloldali-liberális média tartotta napirenden a kérdést, mely közbeszédben a részt vevő felek egy kivétellel (Babarczy Eszter) a Fidesz túlhatalmának minden bizonnyal bekövetkező káros következményeire hívva fel a figyelmet, óva intették a választókat ennek az opciónak a támogatásától. Magam máshogy látom ezt a kérdést, és alább hamarosan a kétharmad szükségessége mellett érvelek.
2002-ben a Fidesznek talán még lett volna mondanivalója újabb négy évre az ország számára, a többséggel azonban ezt nem tudta elhitetni. A párt vezetése abban a hitben, hogy kormányzati teljesítménye meggyőző lehetett a polgárok nagyobbik része előtt, viszonylagos nyugalommal várta a választásokat.
A 2002. tavaszi közvélemény kutatások eredményei hibahatáron túli Fidesz győzelmet jósoltak, a hivatalos végeredmény azonban mást mutatott. Ez a körülmény okkal vetette fel sokakban a választások napján történő visszaélések gyanúját. A helytelen magatartás nyilván nem a kormánypártok által is ellenőrzött módon történő szavazatösszesítésben, mint inkább a részvételre és az irányított szavazásra „ösztönzésben” merülhetett ki.
2006-ban a hatalom megszerzéséhez szükséges „innovációt” már egy új generáció hozta a pártba, amiért az MSZP hagyományos tömegbázisa mellett a korosabb pártvezetők is hálásnak mutatkoztak, kormányzati teljesítményük ugyanis nem volt garancia a győzelemre. A sikeres politikát, a kormányzás képességét azonban az új pártelit sem mondhatta magáénak, bár arról számos nyugati baloldali politikust és értelmiségit is sikerült rövid időre meggyőznie Gyurcsány Ferencnek. Azt, hogy mára ez az új generáció teljesen kiszervezte a korábbi értékek (viszonylagos baloldaliság), és érdekcsoportok alól és a hagyományos tömegbázis fölül a pártot, igazából csak a közelmúltban vált bizonyossá azok számára is, akik a folyamat kárvallottjaiként április 11-én az esélytelenek nyugalmával szemlélhetik majd az MSZP egyéni jelöltjeiként, vagy a pártlisták derekáról, végéről az eredmények összesítését.
Pedig 2006-ban alig volt szakértő, aki a 2007-2013-as EU fejlesztési ciklus során itthon felhasználható források (a sokat emlegetett 8 ezer milliárd) ismeretében ne állította volna azt, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció hosszú időre beágyazza magát a hatalomba. A ciklus közepétől és főleg annak végére kétségtelenül beérő fejlesztések, átadások, ollócsattogtatás azonban nem annyira a (sok esetben az ellenzéki önkormányzatokkal együtt elért) sikerekre, mint inkább az e folyamatot kísérő és alig elviselhető bürokráciára és az ennél is borzasztóbb méreteket öltő korrupcióra irányította inkább a figyelmet.
A közéleti események finom technikákat is alkalmazó megfigyelői állítják, hogy a választási eredmények közvélemény kutatókat is megszégyenítő előrejelzői a csinos, fiatal lányok, akik ki tudja, hányadik érzékük birtokában igen hamar megjelennek a később győztes politikai erő környékén. A jelen kormányzati ciklusban azonban helyenként (Kecskemét, Budapest, stb.) még őket is megelőzte az ügyészség, az igazságszolgáltatás, majd további országos főhatóságok és részben a média, Fidesznek tetsző magatartásukért több alkalommal meg is rótta őket maga a miniszterelnök. Az utóbbi fél évben már nem tudunk megnyitni egy híroldalat, kinyitni úgy az újságot, hogy ne lett volna benne valami komoly, a korábbi kormánykoalícióhoz, annak legfelső köreihez is köthető sikkasztásról, hűtlen kezelésről szóló hír, néha több is. Az ország hagyományos liberális szavazói mellett szól, hogy e hírek hallatán támogatásukkal nem bátorították tovább az SZDSZ-t ebben a gyakorlatban, és úgy tűnik, hogy az MSZP korábbi törzsszavazóinak zöme sem díjazza, ha nem a közjó, hanem a magán -, és a szűk csoport (esetleg párt) érdek mentén cselekednek korábbi támogatottjaik.
2006 őszére, vagyis a választásokat követő alig fél év alatt elvesztette társadalmi támogatottságát a kormány, amit jó kormányzás és hiteles politika híján máig, Bajnai Gordon kabinetjének sem sikerült visszaszerezne.
Ma, a választások előtt pár nappal ott tartunk, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP szövetség az egyetlen kormányképes politikai erő. 1985 óta először tudjuk ismét a választások előtt, hogy mely politikai tényező fogja irányítani az országot a választások után. A választásoknak tehát nem az a tétje, hogy ki nyeri azt (a Fidesz-KDNP nyeri ), ki alakít kormányt (Orbán Viktor alakít kormányt), hanem az, hogy milyen eredménnyel nyerik meg a választásokat. Fontos persze az is, hogy hány párt kerül a parlamentbe, ki képviseli a baloldali és a liberális szavazókat, szerintem azonban van ennél fontosabb.
A Magyarországot nagyon rosszkor, nagyon rossz kondícióban elérő világválság, a gyenge gazdasági teljesítmény, a tetemes méretű külső és belső eladósodottság, a súlyos munkanélküliség, a társadalmi megosztottság és apátia, az ÚMFT forrásai jelentős részének elköltése olyan szűk mozgásteret hagy az új kormány számára, hogy a problémák kezelése céljából minden megmaradó eszközre szükség lesz. Ma még nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen állapotban van a költségvetés, hogy milyen eredményekkel zárulhatnak az IMF-fel és az EU-val való tárgyalások. Az azonban rajtunk múlik, hogy a választásokon milyen mértékben hatalmazzuk fel a kormányzásra készülő győztest.
Az időközi egyéni választókerületi választások kétharmados, vagy azt megközelítő támogatottságú Fidesz győzelmei, és a közvélemény kutatók méréseinek hasonló párttámogatásról tudósító eredményei könnyen eredményezhetnek április 11-én és 25-én kétharmados parlamenti többséget, amire véleményem szerint nem csak a Fidesznek, de most Magyarországnak is szüksége van.
Az úgynevezett kétharmados törvények rendszerében és körében a rendszerváltás előkészítésének idején az ország kormányozhatósága az új kormány stabilitása érdekében egyezett meg átmeneti szándékkal a választások előtt a kormányzásra legesélyesebb MDF és az SZDSZ. E törvények 49 ponton szabályozzák a közélet fontos kérdéseit, megváltoztatásukhoz 17 esetben az összes képviselő, 32 esetben pedig a jelen levő képviselők kétharmada szükséges. Ilyen jogszabály pl. maga az Alkotmány, a választójogi-, az önkormányzati, az állampolgárságról, a sajtóról, stb. szóló törvény. E jogszabályok megváltoztatása nélkül Magyarországon nem lehet kisebb parlament, kevesebb önkormányzati képviselő, szakszerűbb és takarékosabb közigazgatás, nem valósítható meg a hatalom ésszerű decentralizálása sem, stb. Nem hatnak ma már azok a körülmények, amelyek a kétharmados törvények intézményének bevezetését indokolták, fontos döntések meghozatalában korlátozzák viszont a kormány mozgásterét.
Itt lesznek mindjárt a külső adósságállomány átütemezését célzó tárgyalások. Szakértők szerint nem lehetetlen az, hogy évente mintegy 1000 milliárdos költségvetésű mozgástérre tegyen szert az új kormány (minimálisan ennyi szükséges ahhoz, hogy a vállalkozó, az orvos, az ügyfél, és általában a választópolgár érezhesse, hogy másként kormányozzák az országot, mint eddig , de ez nyilván garanciális feltételekhez kötött. Ezeket a garanciákat többnyire kétharmados felhatalmazottság birtokában vállalhatja fel a kormány. De nem csak arról van szó, hogy az új kormány tárgyaló delegációjának mozgástere nőjön.
Megítélésem szerint paradigmatikus jelentőségű változtatásokra van szükség Magyarországon. Az Alkotmányt és pl. a szintén kétharmados önkormányzati törvényt nem csak azért kellene megváltoztatni, mert nem elég pátoszteli (ahogy arról korábban Orbán Viktor nyilatkozott), hanem mert ma nem teszik lehetővé a normális és felelősségteljes közigazgatást, a kormányzati és önkormányzati működést. Ez az egyik legfőbb (endogén) oka annak, hogy az egész ország folyamatosan és jelentős mértékben veszít nemzetközi versenyképességéből. Nem tudható, hogy a Fidesz elképzelései között szerepelnek-e jelentős decentralizációs elképzelések. A nemzetállamok kormányzatainak azonban általában olyan kicsi ma már a mozgástere, hogy a nemzetközi versenyképességen esett csorba (vegyük csak a kisantant országokkal kapcsolatban kialakult viszonyt, stb.) kiköszörülése előbb-utóbb rákényszeríti erre azt, aki hosszú távon felelősséggel akarja vezetni Magyarországot. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a decentralizált hatalomgyakorlás, igazgatás és területpolitika lényegesen olcsóbb és hatékonyabb, mint a túlzottan központosított, ráadásul jobban magukénak érzik ezt a polgárok, mint amazt.
Tehát nem csak a jelenlegi válságról és annak kezeléséről van itt szó. Ahhoz, hogy a Fidesz meg tudja valósítani a jelenlegi kormányétól valóban sok ponton eltérő, és támogatható értékrend szerinti gazdaság-, és társadalompolitikáját, kétharmados többségre van szüksége. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megszabaduljon az ország a fent nevezett paktum által gúzsba kötött közjogi keretektől, jelentős mértékben ugyanis ezek a kötöttségek okozzák azt a versenyhátrányt, ami miatt képtelenség Magyarországon jelentős alrendszerek reformját végrehajtani. A kétharmad tehát nem „ördögtől való” dolog, arra a választásokon részt vevő szavazópolgárok adnak - ha adnak - felhatalmazást.
A kétharmad ma Magyarországon akkor alkalmazható sikerrel és jó hatásfokkal, ha egy politikai szereplő rendelkezik vele. Ha ugyanis más egészíti azt ki politikai alku eredményeképpen, nyilván megkéri az árát.
Anélkül, hogy munkájuk minőségét megkérdőjeleznénk, a tényszerűség kedvéért el kell mondani, hogy a szövetség esetleges kétharmados támogatottsága nem csupán saját ellenzéki és önkormányzati tevékenységének köszönhető. Ez legalább ilyen mértékben képezi a bal-liberális kormányzati és önkormányzati tényezőkből való kiábrándulás következményét. Elmúlt két ciklusbeli tevékenységük alapján nem nevezhető baloldalinak az, amit a kormány képviselt. Az ellenzék a liberális politikai filozófia, a globális gazdasági és politikai erők érdekei képviseletének helyességét kérdőjelezte meg és vetette a Medgyessy és a Gyurcsány kormány szemére, és ebben a kormánykritikában egyebek mellett maga a világválság bekövetkezte és tanulságai hitelesítették az ellenzéket. A magyar politikai élet egyik legfontosabb kérdése az, hogy fogja-e valaki képviselni, s ha igen, ki a liberális és a baloldali értékeket (merthogy ezek fontos értékek!). Az MSZP sok ( egyéni jelöltek, Mesterházi, Szili, Gyurcsány) szálon futó kampánya arra enged következtetni, hogy most nem is kizárólag a következő ciklus ellenzéki pozícióiról szól a történet, hanem a baloldal választásokat követő helykereséséről, már, ha az a párton belül található…
A tömegbázisát többnyire balról merítő, jobbról támadó Jobbik programelemei egy részének jogállamban történő képviselhetetlensége, ezen túl inkonzisztenciája is alkalmatlanná teszi a pártot arra, hogy kormányozzon, ráadásul nem tudható, hogy valójában mivel értenek abból egyet akár maguk, a párt vezetői. A párt EU parlamenti képviselője, egyben köztársasági elnökjelöltje pl. aligha hivatkozhatott volna mentelmi jogára, ha komolyan veszi saját pártja azon programpontját, hogy azt kormányra kerülve eltörölné. A Jobbik tabukat is döntögető diagnózisai, problémafelvetései (ld. pl. demográfiai kérdések) hellyel-közzel figyelmet érdemlőek, de nem feltétlen biztos, hogy őket kell megbízni a terápia meghatározásával. Kampánybeli magatartásuk azt sejteti, hogy a párt inkább érdekelt az ország és a kelet-közép európai térség destabilizálásában, mint a rég áhított versenyképesség, rend és biztonság megteremtésében.
A Veszprém megyében még listát állító pártok közül figyelemre méltó a LMP aktivistáinak kitartása. Ellenzéki pártként érdekes és fontos színfoltjai lehetnek a törvényhozásnak, ha bekerülnek a Parlamentbe. Kormányzati pozícióban, programjuk ismeretében azt hiszem, igen nagy zavarban lennének, de ez a veszély nem fenyegeti őket.
Az MDF-ről –nem csupán helyszűke miatt- inkább nem mondok most semmit.
Demokráciában a hatalommal általában szerényen illik bánni, és különösen így van ez a kétharmados felhatalmazással. 1994 és 1998 között volt már egyszer kétharmados felhatalmazása (72%-a!) az MSZP-SZDSZ kormánynak, de nem élt vele. Hiba volt. Meggyőződésem, hogy amennyiben kétharmadával szakszerűen, racionálisan, a társadalmi szervezetekkel partnerségi viszonyt ápolva és szerény módon él az új kormány, abból mindenki csak profitálhat. A választópolgárok egy stabil, élhető, környezetében versenyképes, növekvő gazdaságú Magyarországot, ahol érdemes pályát kezdeni, lehet folyamatosan gyarapodni; és szépen megöregedni, a Fidesz pedig akár egy újabb ciklust. Négy év alatt ugyanis nem lehet pl. a Kádár-korszakétól, vagy az un. vadkapitalizmusétól eltérő politikai értékeket megvalósítani, csupán elültetni azok magjait.
Ha pedig a Fidesz-KDNP-nek kétharmada lesz, és azzal visszaél, e sorok írója az elsők közt emel szót miatta.
