Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Örömteli zsivaj a Báthoryban

2010. április 9. 3:20
Átadták rendeltetésének az egymillió forintos költséggel újjáépült játszóteret a Báthory iskolában, csütörtök délután.

A tavaszi időjárás is kedvezett a minapi ünnepségnek a Báthory István Általános Iskolában. A szabadtéri, több elemből álló játszótér átadása az iskola történetének jeles napja, amit méltó módon ünnepeltek meg a diákok, tanárok szülők és a képviselők. Barták Péterné, az intézmény igazgatója méltatta a szülők összefogását és megköszönte Némedi Lajos, dr. Hudvágner Tamás, Mihalovics Péter, Molnár Ernő, dr. Strenner Zoltán, Szolnoki Pál és Vereskuti Béla városatyák saját keretükből felajánlott 100 ezer forintos adományát.

Dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, aki 30 éve még a Báthory iskola padjait koptatta, saját jövedelméből ajánlotta fel ugyanezt azt összeget, majd köszöntőjében gyermekkori élményeit idézte fel.

- Annak idején eszembe nem jutott volna, hogy majd egyszer a saját iskolámra áldozok és fordítok pénzt, hiszen első dolgom és célom volt, hogy ép bőrrel megússzam az itt töltött éveket - mondta az ellenzéki képviselő, majd hozzátette, az idő múlásával úgy látja, "sok mindent ad az embernek az általános iskola, a későbbi élethelyzetekben abból a tőkéből gazdálkodik, amit itt kapott". Jelezte, megtiszteltetőnek tartja, hogy ezt az adósságot törlesztheti, ezért vállalta készséggel, hogy hozzájárul a játszótér felépítéséhez.


Dr. Navracsics Tibor

Az iskola igazgatója elmondta, hogy a vandálok által megrongált és felgyújtott régi játszótér újraépítését a szülői munkaközösség kezdeményezte, majd februárban, a szülők és nevelők báljának bevételét erre a nemes célra ajánlották fel mindannyian. Némedi Lajos képviselő, az oktatási és ifjúsági bizottság elnökeként megjegyezte "barbár kezek gyújtották fel a játszóteret, de az összefogásnak hála, jó kezek jóra mozdultak, mikor újra felépítették".

A szalag átvágását követően a gyerekek kicsapongó lelkesedéssel vették birtokba a különböző játékelemeket a babaháztól, a homokozótól át egészen a csúszdáig, miközben a képviselők láthatóan élvezték a gyerekek zsivaját, örömük hangos megnyilvánulását, ami meghitté és hangulatossá varázsolta az ünnepséget.

Galéria
Örömteli zsivaj a Báthoryban
Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.