Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Harmincévnyi adományból épül az új veszprémi állatmenhely

2022. február 5. 13:07
Az Állatvédő Egyesület Veszprém, valamint az Otthont az Állatoknak Alapítvány a támogatók adójának egyetlen százalékából harminc hosszú esztendő után megújult menhelyet varázsolhat nyár végéig az elárvult kutyáknak, macskáknak.

Az Állatvédő Egyesület Veszprém 1992-ben alakult meg. Az akkori tagok nem sokkal az alapítást követően létrehozták az Otthont az Állatoknak Alapítványt azzal a célzattal, hogy a támogatásokból megspórolt pénzből idővel új menhelyet biztosíthassanak az árva állatoknak.

Böröczky Veronika és Sigmond IstvánBöröczky Veronika és Sigmond István

Ha harminc év is kellett hozzá, hamarosan el fog jönni a várva várt pillanat: a civil szervezetek által Veszprém határában vásárolt félhektáros területen (amelyhez további másfél hektár tartalékterület tartozik) a munka már kezdetét is vette. Nyár végéig pedig be is fejeződhet.

Az alapítvány elnökétől, Sigmond Istvántól megtudhattuk, hogy az új otthonban félszáz kutya mellett huszonöt macska is kényelmesen elfér majd. Előbbiek különálló kennelekben, míg utóbbiak egy speciális konténerben lesznek elhelyezve, amelyhez kifutók is tartoznak majd.

A munka megfelelő ütemben haladA munka megfelelő ütemben halad

Az elmúlt időszakban a lekerített területen elhelyeztük a macskák konténerét, illetve a kutyák elkülönítő helyének alapját is lebetonoztattuk. A következő fázis a tereprendezés lesz, majd a kennelek összeszerelése. A jelenlegi otthonból szintén áthozzuk az eszközöket

– tudhattuk meg a veszprémi állatkert egykori igazgatójától.

Az egyesület jelenlegi menhelye Az egyesület jelenlegi menhelye

Az Állatvédő Egyesület Veszprém jelenlegi menhelye szívszorító állapotban van, de még így is hatalmas segítséget nyújt a gazdátlan kutyáknak, macskáknak. Böröczky Veronika, az egyesület elnöke hangsúlyozta: kollégáival és az önköntésekkel mindig, minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy a náluk vendégeskedő állatok semmiben sem szenvedjenek hiányt.

A hely szűkös, de az állatok mindent megkapnak, amire szükségük vanA hely szűkös, de az állatok mindent megkapnak, amire szükségük van

Az elmúlt egy évben olyan mértékű építőanyagár-emelkedés volt, amely a terveinket erősen átrajzolta. De nem adtuk fel, itt állunk a küszöbön, karnyújtásnyira az álmunktól. Az adományokat viszont továbbra is gyűjtenünk kell, hogy mindent megadhassunk az általunk gondozott állatoknak!

– zárta Böröczky Veronika.

Ha hozzájárulna (akár adója 1%-val) a kivitelezéséhez:
Kedvezményezett: Otthont az Állatoknak Alapítvány
Adószám: 18913316-1-19
Eseti felajánlások bankszámlaszáma: 11748007-20088040   

Simon Dani
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.