Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A lencse ezer arca Nemesvámoson

2022. február 12. 15:15
Szombaton kora reggel kezdetét vette a IX. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál Nemesvámoson, ahol egy fesztiválon belül vonul fel a térség összes jelentős hungarikuma, valamint egy főzőverseny keretében a lencse, mint alapanyag legkülönfélébb gasztronómiai megoldásai.

Tíz évvel ezelőtt Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere egy helyi gazdával közösen megfogalmazta: ideje a település tradicionális értékeit, valamint a közelben fellelhető hungarikumokat egy fesztiválon bemutatni! Így született meg a Vámosi Lencse- és Hurakfesztivál ötlete. Idén pedig már a kilencedik alkalmommal töltötték meg a település sportcsarnokát kézművesek, helyi termelők és persze lelkes csapatok, akik a lencsét hagyományosan vagy újragondolva használták fel ételkülönlegességük elkészítéséhez.

A 21 csapat között volt olyan társaság is, akik az indiai konyha fűszervilágát ötvözték a magyar ízekkel, az egyik legkülönlegesebb megoldás viszont annál az asztalnál született, ahol lencsekrémmel töltött fánkokkal kísérleteztek.

Az egésznapos rendezvényen a látogatók termelői piac portákái közül válogathattak, valamint a színpadon gyermek- és zenés valamint táncos programok szórakoztatták az érdeklődőket.

Érdeklődésünkre Sövényházi Balázs elmondta, évről évre igyekeznek fejleszteni a rendezvényt, az előző évekből tanulva idén sokkal több lehetőség lesz majd kóstolásra is, valamint felmerült annak az ötlete is, hogy a későbbiekben egy receptkönyvben gyűjtsék össze és mutassák be a nagyobb közönség számára is a helyi gasztronómiai megoldásokat.

Arra a kérdésre, hogy miért épp a lencsét és a hurkát választották a rendezvény tematikájának, a polgármester elmondta, Nemesvámos hagyományosan az itt termő kiváló minőségű lencséről híres, ezt az alapanyagot kapcsolták össze a februárban esedékes disznóvágásokkal, így született meg a lencse- és hurkafesztivál ötlete.

Ovádi Péter és Sövényházi BalázsOvádi Péter és Sövényházi Balázs

Az eseményen a csapatok között megtalálhatók voltak több környékbeli település indulói is, valamint Nemesvámos erdélyi testvértelepüléséről is érkeztek. Többek közt ezt az összetartás és baráti közösséget emelte ki Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki a megnyitóbeszédében a kiváló rendezvényeket egy jó recepthez hasonlította, ahol kell egy tettre kész polgármester, lelkes közönség és jó szervezők. Nemesvámoson ez mind adott már hosszú évek óta, zárta gondolatait.

A főzőverseny eredményhirdetését szombat délután 4 órakor tartják, ezt követően estig nyúlóan operettműsorral, valamint retró bulival készülnek a szervezők.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
további cikkek
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. ma 17:10
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. ma 13:30
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
A Balaton lesz a nyár slágere a magyar utazók körében Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel pénteken. ma 10:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.