Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gazdaság növekedéséről tanácskoztak

2022. február 16. 14:31
Utolsó állomásához érkezett az Egyensúly Intézet gazdasági fórumsorozata, mely a helyi gazdasági élet meghatározó szereplőinek véleményét igyekszik összegyűjteni és saját javaslataikkal együtt eljuttatni a döntéshozók számára, hogy az egész gazdaságot és társadalmat segítő döntések szülessenek.

Az intézet korábban kilenc városban tartott fórumot, Veszprémben a Gusto 13 Bistroban gyűltek össze a helyi közéleti és gazdasági szereplők, hogy megosszák gondolataikat az aktuális gazdasági kérdések kapcsán.

Hegedűs Barbara alpolgármester elmondta, az elmúlt egy-két év nehézségeit a gazdasági társaságok is megérezték, örömteli ugyanakkor, hogy Veszprém és térsége alapvetően hamar ki tudott lábalni a pandémia okozta gazdasági válságból és ismét fejlődik. A munkaerőhiány, az ingatlanárak emelkedése alapvetően pozitív töltetű, hiszen azt jelzi, hogy Veszprém a fővárossal együtt halad, ugyanakkor kihívások elé is állít bennünket – fogalmazott. A kihívásokra adott egyik válasz lehet a hamarosan elkészülő Iparos park, amely akár a helyi gazdaság motorjává válhat. De számos infrastrukturális fejlesztés zajlik a turizmus, a kultúra, az oktatás, a tudomány területén is, amelyek szintén kitörési pontként szolgálhatnak, ugyanakkor fontos a gazdasági társaságok igényeit is meghallgatni.

Veszprém Gazsi Attila, a rendezvény társszervezőjének számító VOSZ Veszprém megyei szervezetének elnöke szerint is az egyik legélhetőbb magyar város, ez azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozóknak ne kellene folyton újabb és újabb nehézségekkel szembenézniük. A 2008-as gazdasági világválság előtt ilyen volt a munkaerőhiány, amelyet ugyan a piaci válság feledtetett egy másik, de ugyancsak nehéz helyzet révén. Majd jött a hitelválság, aminek következményeként a vállalkozások nem tudtak termelni. Mire ez kisimult, anyagerőhiány alakult ki a pandémia miatt, most pedig – bár a növekedési kilátások jók – ismét munkaerőhiánnyal kell szembenézni, miközben az előző probléma is érezteti még hatását. Magyarországnak ráadásul a termelékenységben is van egy kis lemaradása az Európai Unió más országaihoz képest.

– Ebben a folyamatosan és dinamikusan változó gazdasági környezetben, ezekben a kérdésekben jó, ha van honnan inspirációt nyerni, ha látjuk egy kutatóintézet meglátásait, amelyek segíthetnek abban, hogy a problémákban meglássuk a lehetőséget – hangsúlyozta.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a részvevőknek, hiszen az, hogy az elmúlt időszakban 7,1%-os GDP növekedést értünk el, nagyrészt a vállalkozóknak köszönhető, akik a kilátástalan hónapokban is kitartottak és megtartották a munkaerőt, sőt mertek fejleszteni. A jövőbetekintés pedig nagyon fontos: ad hoc döntések helyett egy vízió mentén kell tervezni, éppen ezért is hasznos az Egyensúly Intézet gazdasági fóruma.

A budapesti székhelyű intézet politikai csoportoktól független agytrösztként olyan víziók, szakpolitikai javaslatok elkészítésén dolgozik, amelyek a gazdasági és politikai döntéshozókhoz eljutva hozzájárulhatnak egy sikeresebb és boldogabb Magyarország megteremtéséhez. Boros Tamás, az intézet igazgatója előadásában elmondta, az elmúlt hónapokban egy olyan vízión dolgoztak, amely hosszú távon dinamizálná a magyar gazdaság növekedését és választ adna a munkaerőpiaci problémákra is. A „Hogyan legyünk gazdagabbak?” szakpolitikai javaslatot tavaly tavasszal jelentették meg, amelyben végigvették a jelenlegi gazdasági ciklus legfontosabb problémáját, s hogy miként lehetne azon javítani.

Az igazgató szerint a legfontosabb problémát most a magas megélhetési költségek jelentik: az emberek alapvetően szeretnének gazdagabbak lenni, amely magával hozná például az oktatás vagy az egészségügy fejlődését is. Ennek eléréséhez elsősorban öt tényezőt vizsgáltak: hogy mennyire jók az állami szolgáltatások, mennyire segíti a növekedést a költségvetés szerkezete, a jelenlegi adórendszer, mennyire tiszta a gazdaság, illetve mennyire kiszámítható a környezet. Az intézet ezek alapján több javaslatcsomagot is kidolgozott, ezek között szerepel a digitális átállás, az azonnali áfa visszatérítés, a gazdaság fehérítése a készpénzes fizetések csökkentésével, a felszámolás és csődeljárások felgyorsítása, valamint egy kiszámíthatóbb árfolyam is.

Ugyanakkor szeretnék, ha a végleges javaslatot a vállalkozók észrevételei is alakítanák, amire korábban nem volt lehetőség. Ahogy az eddigi állomásokon, úgy Veszprémben is, az előadásokat követően a jelenlévők diskurzust tartottak, amelyeket összegezve az intézet március elején egy nagyobb esemény keretében fogja közzétenni szakpolitikai javaslatát.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna közélet Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György-kápolna Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György-kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatják – vezetett sétákon ugyanis bepillantást nyerhetünk a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.   tegnap 17:17 A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Balaton A balatoni turizmusnak is betett az időjárás Nem indult könnyen a turisztikai szezon a Balaton egyes területein, és a szélsőséges vihar sem segítette a folyamatot – nyilatkozta az Infórádiónak Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. tegnap 11:04 Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra V-Bike Jelentős fejlesztésekkel készült a V-Bike a 2025-ös nyári szezonra A Veszprémben 2023. július 1-jén útjára indított V-Bike közbringarendszer, Magyarország egyik első, kizárólag elektromos rásegítésű kerékpárokkal üzemelő rendszere, jelentős bővítésekkel vág neki a 2025-ös nyári szezonnak. Az indulás óta eltelt időszakban a rendszer folyamatosan fejlődött, és mára a város fenntartható közlekedésének egyik meghatározó pillérévé vált – írja honlapján a V-Bike. 2025. július 15. 17:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.