Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az interneten tájékozódott

2010. április 11. 12:46
Izer Bálint 18 esztendős tanuló először szavazott. Mint mondta, szüleivel és a barátaival is sokat beszélgetett a voksolás jelentőségéről.

Az első szavazó Bálint elmondta, a szülei is oktatták a szavazáson való részvétel fontosságáról, őt mégsem nem kellett rábeszélni arra, hogy az urnához járuljon. Barátaival is nem egyszer váltottak szót ebben a kérdésben.

- Betöltöttem a tizennyolcat, és most először van alkalmam élni állampolgári jogaimmal, az országnak szüksége van az én véleményemre is. Számomra természetes, hogy eljöttem - mondta Bálint, aki szerint a fiatalok passzivitásának oka, hogy még sokan a szüleikkel élnek, igazán nem érzik szükségesnek, hogy részt vegyenek a politikai életben, hogy gyakorolják demokratikus jogaikat, nem érzik a véleménynyilvánítás súlyát.

 
Izer Bálint

Elárulta, híradást nem nézett, az internetről és barátokról tájékozódott a pártok programpontjairól, így hozta meg végleges döntését.
A szavazóhelyekről az első szavazók kis oklevéllel távoztak, ez fogja emlékeztetni őket arra, hogy mikor éltek először állampolgári jogaikkal.

Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.