Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szokatlan nyugalom napirend előtt

2022. február 24. 12:00
Mindössze egy interpelláció és egy felszólalás hangzott el napirend előtt a februári közgyűlésen.

Hartmann Ferenc frakcióvezető (MSZP-LMP-P) a Kertváros utcáinak forgalmi rendjével kapcsolatban interpellált. Mint mondta, a Budapest út – Cholnoky utca – Almádi út háromszögben található utcák forgalmi rendje több mint egy évvel ezelőtt jelentősen megváltozott, ami sokak elégedetlenségét kiváltotta. Figyelembe vették-e a lakossági visszajelzéseket, terveznek-e változtatásokat, és ha igen, mikor? – sorolta kérdéseit a frakcióvezető.

Porga Gyula polgármester ( Fidesz-KDNP) szerint a forgalmirend-változás előkészítése mintaszerű volt, hosszú folyamat volt sok érintett bevonásával. Számos javaslat érkezett, 2020 decemberében vezették be az új rendszert. A következő fórumokon azonban újabb és újabb igények jelentek meg, ezek kapcsán többször is finomhangolták a városrész közlekedési rendjét, legutóbb decemberben. A polgármester hozzátette: a jelenleg érvényben lévő közlekedési rend véglegesnek tekinthető.

A sztrájkoló tanárok mellett emelt szót Gerstmár Ferenc (MSZP-LMP-P) napirend előtti felszólalásában. Mint mondta, a január 31-i pedagógussztrájk után a kormány egy olyan rendeletet bocsátott ki, amellyel gyakorlatilag ellehetetleníti a sztrájkot az oktatási intézményekben a veszélyhelyzetre hivatkozva. A képviselő megjegyezte: "nagy hagyományú iskolaváros képviselőiként érdemes inkább kinyilvánítani szolidaritásunkat, jelezve, hogy a pedagógusok mellett vagyunk". 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Átalakul a városi cégek portfóliója közgyűlés Átalakul a városi cégek portfóliója Jelentősen átalakította az önkormányzati cégek portfólióját a képviselő-testület csütörtökön. 2025. április 24. 14:48 Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker közélet Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker Szerda délben kinyíltak a fotocellás ajtók a veszprémi Praktiker áruházban, a sorokat pedig rögtön több száz vásárló lepte el. Az ismert barkácsláncnak a veszprémi a huszonharmadik üzlete az országban, viszont több szempontból is zászlóshajónak szánják a hazai piacon. Ott voltunk a nyitás előtti pillanatokban, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mire és milyen kedvezményekre számíthatnak az odalátogatók a következő napokban. 2025. április 23. 16:37 Tízezer zarándokot várnak Veszprémbe a boldoggá avatási ünnepségre Bódi Mária Magdolna Tízezer zarándokot várnak Veszprémbe a boldoggá avatási ünnepségre Veszprém még nem volt tanúja olyan eseménynek, mint ami április 26-án fog történni az Aréna melletti parkolóban. Ezúttal viszont nem egy nagyszabású koncertet, nem is színdarabot rendeznek meg itt. Az akkori esemény jelentősége olyan, amire az egész katolikus egyház figyelni fog. Bódi Mária Magdolna vértanú boldoggá avatási ceremóniájára tízezer zarándokot várnak, de hogy pontosan mi fog történni ezen a keresztény ünnepen, arról Udvardy György, veszprémi érsek és a szervezők tartottak sajtótájékoztatót. 2025. április 15. 14:47 Hamarosan elmondhatják a véleményüket a magyarok Ukrajna EU-csatlakozásáról politika Hamarosan elmondhatják a véleményüket a magyarok Ukrajna EU-csatlakozásáról A küszöbén állunk annak a véleménynyilvánító szavazásnak, amit a magyar kormány indít azért, hogy kiderüljön, a magyarok hogyan vélekednek Ukrajna esetleges Európai Unióhoz való csatlakozásáról. Korábban ugyanilyen formában kérték ki a migránsbetelepítéssel kapcsolatban is az emberek véleményét, ahol, ahogy Vargha Tamás, honvédelmi miniszterhelyettes fogalmazott Veszprémben pénteken délután, Magyarország nem először a brüsszeli irányvonallal szemben ment, mégis utólag kiderült, hogy akkor is a magyaroknak volt igaza. 2025. április 12. 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.