Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három autónyi adományt gyűjtött a Veszprém Főegyházmegyei Karitasz

2022. március 2. 10:37 // Forrás: Veszprémi Érsekség
A Veszprém Főegyházmegyei Karitász felhívására két nap alatt 3 autónyi adomány gyűlt össze veszprémi és balatonalmádi hívek jóvoltából – közölte weboldalán a Veszprémi Érsekség.

Felvágottakkal, tartós élelmiszerekkel, takarókkal, tisztálkodási szerekkel- jószándékú emberek adományaival indult útnak március 1-én kedden délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határra, Barabásra, a katolikus karitász jelenléti pontjára, ahol a felajánlásokat a háború elől menekülők közt osztják majd szét. A Veszprém Főegyházmegyei Karitász felhívására két nap alatt 3 autónyi adomány gyűlt össze veszprémi és balatonalmádi hívek jóvoltából. Az éjszaka két jármű már útnak indult Kárpátaljára, az a szállítmány szerencsésen átjutott a határon és célba is ért- mondta el Szijártó László  a karitász megyei igazgatója.

Fotó: Veszprémi ÉrsekségFotó: Veszprémi Érsekség

Takáts István általános érseki helynök kért áldást a küldetésre, amelyben a jószándékú embereke tenni akarása nyilvánul meg. A helynök úgy fogalmazott: a háború sötétjénél nincs sötétebb valósága az emberi életnek, márpedig most nem messze tőlünk a kiszolgáltatottság, a kétségbeesés, a szenvedés és a halál sötétsége lett valóság.

A veszprémi közösség ismét összefogott- hangsúlyozta Veszprém polgármestere. Porga Gyula jelezte: a kárpátaljai magyarok megsegítésére nyitott számlára már több mint fél millió forint érkezett, a helyiek adományai is folyamatosan érkeznek.

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász munkatársai tájékozódnak a határmenti jelenléti pontokon és a következő napokban a főegyházmegye honlapján és közösségi oldalán közzéteszik, milyen adományokat várnak még annak érdekében, hogy célzott támogatást lehessen adni a háború sújtotta területen élőknek vagy az onnan menekülőknek.

vehir.hu
további cikkek
Ismét bepillanthattunk a várfelújítás kulisszái mögé Veszprémi Érsekség Ismét bepillanthattunk a várfelújítás kulisszái mögé Február utolsó hétvégéjén ismét idegenvezetést szervezett a várban zajló munkálatok helyszínére a Work In Progress kiállítássorozat keretében a Veszprémi Érsekség. tegnap 21:08 Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz 2024 a veszprémiek éve lesz a költségvetés alapján is, melyről csütörtökön dönt a közgyűlés. A Fidesz-KDNP frakciója már biztosan támogatni fogja a tervezetet. tegnap 15:04 Hartmann Ferenc a (majdnem) teljes ellenzék közös polgármester-jelöltje választás 2024 Hartmann Ferenc a (majdnem) teljes ellenzék közös polgármester-jelöltje Dobrev Klára személyesen és a nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció, valamint majdnem az összes ellenzéki párt felsorakozott Hartmann Ferenc, veszprémi szocialista képviselő mögött az önkormányzati választáson, aki így Porga Gyula újabb kihívójaként jelent meg. A hétfői bejelentésen szinte nem volt olyan ellenzéki pecsét, amit ne akartak volna Hartmanra ragasztani, miközben ő egy egyszerű szociális programot hirdetett meg Veszprémben. tegnap 3:15 Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást köztársasági elnök Megválasztották államfőnek Sulyok Tamást Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. 2024. február 26. 18:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.