Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján

2024. július 25. 11:59
Egy egészséges ember pulzusa nyugalmi állapotban percenként 60-100, ez izgalmi helyzetben akár 120-140 szívdobbanás is lehet. Szerda este a Gyárkertben sok tinédzsernek kúszott fel a szívverése erre a szintre és nem csak azért, mert a színpadra Magyarország jelenleg egyik legnépszerűbb csapatát, a Valmart várták. Nem sokkal este nyolc óra után megérkeztek az első SMS-ek a telefonokra, hogy sikerültek-e az egyetemi felvételek. A Pannon Egyetem erre az alkalomra szervezte meg Pont Ott Partiját, hogy a tizennyolcévesek együtt élhessék át ezeket a pillanatokat.

A ponthúzó buli koncepciója nem újkeletű a hazai egyetemek között, számos intézmény szervezett már ilyen eseményeket, ahol a ponthatárok nyilvánosságra kerülése előtt különböző interaktív játékokkal szórakoztatják a fiatalokat, majd a katartikus percek után estébe nyúlóan DJ-k és koncertek segítenek még inkább megélni az ünnepi pillanatokat, vagy a felvételiről lemaradók esetében átvészelni a legnehezebb perceket.

A Pannon Egyetem ehhez csatlakozott azzal, hogy megszervezte a Pont Ott Partit, ráadásul nem a kampusz területén, hanem a Gyárkertben, ami így valóban kezdi betölteni azt a funkcióját, aminek eredetileg is szánta a város, miszerint nem kizárólag nagy zenei koncerteknek legyen a helyszíne, hanem olyan közösségi eseményeknek is, mint a szerda esti egyetemi ponthúzás.

A már említett kreatív játékok mellett az eseménynek egyetlen protokolláris része volt, amikor dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora rövid köszöntőjében üdvözölte azokat, akiknek a telefonjára olyan SMS érkezett, amiben arról tájékoztatott az Oktatási Hivatal, hogy a veszprémi intézmény valamelyik képzésére nyertek felvételt, valamint bátorságra bíztatott mindenkit, azokat is, akiket felvettek egyetemre és azokat is, akik most lemaradtak erről.

A színpadon ezután a Valmar két frontembere, Valkusz Milán és Marics Peti is ugyanilyen szellemben fokozta a hangulatot. Jól érződött, hogy a népszerű csapat tisztában volt azzal, hogy most az igazi katarzist nem az is Úristen című számuk fogja elhozni a közönség nagyrészének, hanem az már valójában megtörtént a koncert előtt. Ehhez mérten sikerült nagyon hamar személyes kapcsolatot kialakítani a közönséggel, még az is kiderült, hogy a két énekes is járt egyetemre, de ahogy mondták, ők félúton feladták, ennek ellenére bíztattak mindenkit, hogy bátran csinálják végig a képzésüket, akiket pedig most nem vettek fel, azok se csüggedjenek, hiszen az egyetemeken kívül is van élet a fiatalok számára.

Egyébként a közönségnek körülbelül a felét adták ki azok a fiatalok, akik érintettek voltak a mostani egyetemi jelentkezésben. Sokukat a szüleik is elkísérték az eseményre, a legmeghatóbb pillanatok pedig éppen így születtek. Például amikor a telefonjukat markolászók között fel-felhangzott egy győzelemittas kiáltás, vagy amikor anya és lánya egymás nyakába borulva hullajtották örömkönnyeiket.

A Pannon Egyetem a ponthúzó bulijával megadta a lehetőséget arra, hogy mindezt együtt élhessék át a fiatalok, valamint azok is részesei legyenek, akik csupán a koncert miatt jöttek a Gyárkertbe.

Három éve a város és az egyetem vezetősége bejelentette, hogy a Zöld város és a kampuszprojekt keretében átalakítják a belváros azon részét, ahol a Pannon Egyetem is található és elbontják az Erzsébet-liget kerítését, ezzel képletesen is megszüntetve a falat az intézmény és a város között. Azóta a projekt befejeződött, a kerítést is lebontották. A mostani esemény pedig bebizonyította, hogy nem csak fizikailag, hanem minden más értelemben megszűnt a fal. És nem kell ahhoz egyetemistának, vagy tudományos embernek lenni, hogy a Pannon Egyetem élményeket, értékeket, érzéseket adjon ennek a városnak.

A Pont Ott Parti legvidámabb és legmeghatóbb pillanatait képgalériánkban mindenki megtekintheti:

Galéria
A Pannon Egyetem Pont Ott Partija a Gyárkertben
Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Egyik közös projekt lezárult, másik elkezdődött a Pannon Egyetem és a MOL együttműködésével Pannon Egyetem Egyik közös projekt lezárult, másik elkezdődött a Pannon Egyetem és a MOL együttműködésével Lezárult egy fontos mérföldkő a Pannon Egyetem és a MOL együttműködésében, de ezzel egyidejűleg újabb közös projektbe vágtak bele. A körforgásos gazdaságra történő átállásban olyan eredményeket értek el, ami úttörő lehet a jövőben, közben pedig már elkezdődött a kémiai újrahasznosítási technológiák területén a kutatómunka, de vizsgálják a biológiai- és nem biológiai eredetű fenntartható üzemanyagok lehetőségét is Veszprémben. 2024. december 10. 14:56 Tartsuk meg az egyetemre bejutó fiatalokat az önkéntesség világában! önkéntesség Tartsuk meg az egyetemre bejutó fiatalokat az önkéntesség világában! A Pannon Egyetem és a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) közösen indította útjára a KÖZÖS.Veszprém elnevezésű projektet, hogy négy témakör alapján ösztönözze önkéntes tevékenységekre az egyetemi hallgatókat. 2024. december 8. 12:48 Fenntartható megoldások a mindennapokban: zöldenergia és innováció a Zöldenergia Fórumon Zöldenergia Fórum Fenntartható megoldások a mindennapokban: zöldenergia és innováció a Zöldenergia Fórumon A fenntarthatóság és a megújuló energiák alkalmazása kulcsszerepet játszanak a globális klímaváltozás elleni küzdelemben, különösen a helyi közösségek életében. Veszprém városában a Zöldenergia Fórumon nemcsak a fenntartható közlekedés, hanem a háztartások energiafelhasználásának csökkentése és a tudományos kutatások innovatív megoldásai is fókuszba kerültek. 2024. november 28. 18:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.