A becslések szerint a világon közel másfél milliárd ember követi élőben az olimpiák megnyitóünnepségét, a Föld lakosságának feléhez pedig legalább egy-két képkocka biztos, hogy eljut ezekről a történelmi pillanatokról. Képzeljük el 2024-ben, ahogy egy tuvalui, vagy egy antiguai ember nézi a tévében a párizsi olimpia megnyitóját és kiesik a kókusztejes bögre a kezéből, amikor meglátja, hogy egy sportesemény megnyitóján szakállas nő, meg zacskóba töltött kék törppapa vonaglik a kifutón, közben pedig néha feltűnnek igazi sportolók is elvétve, csak a vágóképek kedvéért. Akkor jogosan teszi fel a kérdést, hogy mégis mi a frász történik Európában?
Tényleg, mi történik?
Az olimpiai játékok megnyitójának hivatalos kommunikációja szerint az ünnepség egyes elemeivel be szerették volna mutatni, hogy hogyan érte el a francia nép a nemzet függetlenség után az egyéni szabadság legmagasabb szintjét is. Valami olyan pátoszos létállapotot, ami a „bármi lehetsz, csak akarni kell” közhelytől bűzlő hazugságon alapul.
Márpedig a sport és annak a legnagyobb ünnepe, az olimpia nem erről szól. Pont ellenkezőleg! A sportoló, ahogy nem is olyan régen Veszprém egyetlen olimpiai aranyérmese, Kiss Balázs is megfogalmazta nem átlagos ember. Akarni lehet dolgokat, de ha nem társul hozzá tehetség és tett, akkor megette a fene az akaratot. Akkor marad a siránkozás és a bűnbakkeresés, miközben homokba dugja az ember a fejét – és ez nem egy béna LMBTQ-hasonlat akart lenni.
A párizsi játékok nyitóünnepségének rendezői ezt nem vették figyelembe. Hogy olimpikon nem lehet bárki. Akkor sem, ha nagyon akarja. Ahogy nem lesz valaki attól nő, hogy szoknyában vonaglik élőben másfél milliárd ember szeme láttára és nem akad ki tőle a szabadságdetektor, ha ehhez még arcszőrzet is társul.
Erre vannak a Pride-felvonulások és miután a zeneiséget az Eurovízió végleg maga mögött hagyta és maradt a máz, azt az eseményt is ide lehet sorolni. De az olimpia nem ilyen!
A magyar csapat felvonulása a Szajnán
Mégis a közvetítés negyedében ezt a show-t kellett nézni, amiről jóérzésű ember régen átkapcsolt volna a History-ra, de hát mégis történelmi pillanatokat közvetítettek, nem a náci aranyvonat rejtélyének századik ismétlését.
Trianon után most egy másik diktátumot kapott a világ a franciáktól. Egy olyan ideológiai kiáltványt, amit arrogáns módon összemostak az olimpia egyébként patyolattiszta eszményével, aminek az esküjében ott van, hogy betartjuk a versenyszabályokat, igazságosan és sportszerűen versenyzünk.
Ez nem volt sportszerű a franciáktól, hogy azok, akikről valóban szól ez az esemény nemzetenként kaptak körülbelül nyolc másodpercet, vagy a valóban értékszámba menő francia kultúra a Szajnából kibukkanó gagyi arcképeken jelent csak meg a performanszban.
És amikor a ceremónia utolsó etapjában a Szajnán megjelent a fém lovas, majd az olimpiai láng Párizs külsőn keresztül valóban arra méltó sportolók jóvoltából eljutott a ballonig, ahol úgy emelkedett az égbe, mint még olimpián láng sosem, a háttérben pedig játszottak a fények az Eiffel-torony vázszerkezetén, akkor még dühösebb lett az ember, hogy ezeket az emelkedett pillanatokat miért kellett összemocskolni az azt megelőző három órában?
