Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egészséges felnőttek aktív gyerekekből válhatnak

2022. március 2. 14:31
Egyre gyakrabban fordulnak elő mozgásszervi problémák már az általános iskolások körében is, márpedig ha ez így folytatódik, annak hosszú távon egyre súlyosabb következményei lesznek. A problémával intézményi szinten, közös összefogással kell tenni – ezért hívtak össze konferenciát szerdán a MozgásCoolTúra Családi Egészségmegőrző Program keretében.

A program még tavaly indult el a Veszprém az Élhető Város Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia keretében annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az ülő életmód okozta veszélyekre mind a családok, mind pedig a helyi oktatási intézmények szakembereinek körében, és összefogás induljon el az aktívabb életmód támogatására.

– Egészséges felnőttek elsősorban egészséges gyerekekből lesznek, sajnos azonban már most nagyon inaktív életmódot folytatnak a fiatalok, aminek megvannak a következményei. A mi célunk az, hogy ezt az inaktivitást természetes aktivitássá alakítsuk át főként a természet segítségével. Ehhez nagy szükség van a családok és az iskolák együttműködésére is – mondta el Török Ágnes, a program szakmai vezetője.

Az elmúlt időszakban ezért elindították az aktivgyerek.hu oldalt, valamint több prevenciós programot is szerveztek: kis és közepes távú családi túrákat, ahol az egyenetlen talajon való járás vagy akár a mezítlábas séta segítségével igyekezték felhívni a figyelmet a tartásjavításra, a gerinc erősítésére; napközis táborokat, ahol a túrák mellett gyerekjóga, relaxációs foglalkozások és natúr kozmetikumok készítése is szerepelt a kínálatban. Emellett ismeretterjesztő előadásokat, valamint tartáskorrekciós és játékos foglalkozásokat tartottak 10-14 éveseknek – utóbbiak jelenleg is zajlanak, így továbbra is várják rájuk a jelentkezőket.

Török Ágnes szerint nagyon sikeres volt az eddigi tevékenységük, hosszú távú hatást azonban az iskolákon, óvodákon keresztül lehet elérni, ahhoz pedig, hogy kialakuljon egy hatékony együttműködés, a konferenciában látták a lehetőséget.

Utóbbin Halmay Gábor önkormányzati képviselő és Porga Gyula polgármester is részt, aki arról beszélt, bár az intézményközi együttműködés hasonló intézmények, például szociális intézmények között már jól működik, egy másik területen tevékenykedő intézményt azonban nehezebben vonnak be a felek. Elsősorban ezen lenne jó változtatni, hogy még szélesebbé tegyük a partnerséget és így még inkább odafigyeljünk az egészségünket befolyásoló tényezőkre.

 

A konferencián előadott dr. Somhegyi Annamária, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatója, aki a Teljeskörű Iskolai Fejlesztés országos helyzetéről és jó példákról beszélt. Mint mondta, előbbi jogszabályban előírt kötelessége az iskoláknak, és ugyan mindenki foglalkozik is vele, még bőven lehetne hova fejlődni.

Nyitókép: Juliane Liebermann on Unsplash

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.