Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovádi: a vidéket nem lesajnálni kell, hanem erősíteni

2022. március 10. 4:00
Jásdon és Szápáron folytatódott Ovádi Péter parlamenti képviselő lakosságifórum-sorozata szerdán.

A képviselő Jásd “főterén”, a Kossuth és Dózsa utcák kereszteződésében, valamint Szápáron a művelődési házban találkozott a helyiekkel. Mint mondta, négy évvel ezelőtt megelőlegezett bizalmat kért, megválasztása után pedig úgy élte mindennapjait, hogy ezt a bizalmat meghálálja. 

Ovádi felvázolta az elmúlt húsz év politikai eseményeit és folyamatait. Kifejtette: a 2002 és 2010 közötti időszakban semmivel nem voltak rosszabbak a körülmények a világban, mint az azóta eltelt bő évtizedben, az akkori válság mégis jobban megviselte az országot, mert rossz állapotban talált minket. Úgy fogalmazott, hogy a 2010-es kormányváltás után új országépítés kezdődött, munka alapú társadalmat hoztak létre, és megvalósították azt az egymillió új munkahelyet, amit Orbán Viktor miniszterelnök ígért. 

A parlamenti képviselő hozzátette: a társadalomnak akkor van jövője, ha a vidék erős, ezért hirdetett család- és vidéktámogatási programokat a kormány. Hangsúlyozta: a vidéket nem lesajnálni kell, hanem erőforrásként tekinteni rá.

 

A közelgő választásokkal kapcsolatban Ovádi Péter megjegyezte: miközben a kormány a világjárvány és a napokban kitört háborús helyzet kezelésén dolgozik, az ellenzék pártjai egymással is vitatkoznak, szinte semmiben nem értenek egyet és veszélyes kijelentéseket tesznek. A parlamenti képviselő arra intett: éles helyzetben nem mindegy, kire bízzuk az országot.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
A NATO teljes erejével válaszolna, ha megtámadnák az egyik tagállamot közélet A NATO teljes erejével válaszolna, ha megtámadnák az egyik tagállamot A NATO "teljes erejével" válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten. ma 15:15 Megérkeztek a gólyáink közélet Megérkeztek a gólyáink Újabb jelét adta a természet, hogy beköszöntött a tavasz: Veszprémbe visszatértek a gólyák. ma 15:15 Az egységben van a gazdaság ereje gazdaság Az egységben van a gazdaság ereje Nem lett kevesebb a vállalkozásokra nehezedő problémákból, de az idei kilátások már bíztatóak. Viszont sok dolog így is külső tényezőktől függ, ezért továbbra is érvényes, hogy a cégek, az önkormányzatok és a felsőoktatási intézmények összetartása jelenleg a legfontosabb a hazai gazdaság szempontjából. Többek közt erről is szó volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém vármegyei szervezetének vállalkozói fórumán, amit kedden délelőtt tartottak. ma 15:26 Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony közélet Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. tegnap 14:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.