Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lendületben maradnának röplabdázóink

2022. március 11. 22:42 // Forrás: vesc.hu
Lezárult az alapszakasz a CoreComm-VESC NB I-es röplabdázói számára. A veszprémi hölgykoszorú remekül kezdte a 2022-es évet, hiszen négyszer is győztesen hagyhatta el a pályát, így hajszálra volt attól, hogy kiharcolják a felsőházba kerülést.

Kicsit szomorúak vagyunk, hiszen egy pontra voltunk a legjobb négytől. A lányok az edzéseken és a mérkőzéseken is maximumot nyújtottak az elmúlt időszakban, úgyhogy le a kalappal előttük

– kezdte értékelőjét a VESC vezetőedzője.

Szokolikné Kalmár Judit - Fotó: vesc.huSzokolikné Kalmár Judit - Fotó: vesc.hu

Szokolikné Kalmár Judit tanítványaira a Kispest SE, a debreceni Eötvös DSE és a Jászberény vár majd az alsóházban.

Ezekből a meccsekből is próbálunk majd tovább építkezni és talán a nézőink is szórakoztató összecsapásokat láthatnak majd, de úgy gondolom, hogy a felsőházban is megálltuk volna a helyünket. Az élről kezdjük az alsóházat és szeretnénk ezt a pozíciót megőrizni, hátra azonban nem dőlhetünk, mindenképpen tovább kell vinnünk az elmúlt hetekben látott lendületet.

Örömteli lehet az együttes számára az is, hogy egyre népesebb publikum előtt léphettek pályára hétről-hétre.

A lányok szereplése mellett az is egy nagy pozitívum, hogy egyre többen szurkoltak nekünk a helyszínen. Ez a csapatomnak is plusz erőt adott és természetesen a folytatásban is várunk mindenkit szeretettel a Táncsics iskolában.

A női röplabdázók trénere kiemelte: a felnőtt csapathoz csatlakozó fiatalok éles helyzetben is bizonyítottak a szezon során, így a klubnál továbbra is elsődleges cél, hogy saját nevelésű játékosok alkossák az NB I-es keret gerincét.

Női röplabda NB I Liga 5-8.

2022. március 20. 16:00
CoreComm-VESC–Jászberény

2022. március 27. 17:00
CoreComm-VESC–Kispest SE

2022. április 17. 18:00
Eötvös DSE–CoreComm-VESC

2022. április 24. 17:00
Jászberény–CoreComm-VESC

2022. május 1. 18:00
Kispest SE–CoreComm-VESC

2022. május 8. 16:00
CoreComm-VESC–Eötvös DSE

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
BDSE-Emericus SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 12. 17:45
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
TFSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. január 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux - Szegedi RSE
Időpont
2024. január 27. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2024. február 3. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 10. 15:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabdacsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Békéscsabai Röplabda SE
Időpont
2024. február 17. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BDSE-EMERICUS
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. február 24. 19:30
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Kispest SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 3. 18:30
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TFSE
Időpont
2024. március 9. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. március 17. 17:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Gödöllői RC
Időpont
2024. március 23. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.