2022. augusztus 16.
//
Ábrahám névnap

Négy fontos útszakaszt újítanak fel idén május végéig

Négy fontos útszakasz újul meg május végéig Veszprémben, mindez állami forrásból a Modern Városok Programnak köszönhetően. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón Ovádi Péter országgyűlési képviselő kiemelte: a látványos beruházások mellett ugyanakkora figyelmet szeretnének fordítani a mikrokörnyezet fejlesztésére is, amelyek a mindennapi életet teszik komfortosabbá.

Összesen 5 milliárd forintos beruházásba vágott bele a város, amikor tavaly a polgármester és az országgyűlési képviselő bejelentették, hogy a Modern Városok Program keretében 16 kilométer belterületi útszakaszt újítanak fel a városban. Ez a teljes veszprémi úthálózat 10%-át teszi ki és a forgalmasabb útvonalak mellett több kisebb útszakaszt is érint, ahol az évek alatt jelentősen leromlott a burkolat minősége.

Ezek közül idén tavasszal biztos elkészül négy olyan út, ami számos veszprémi ember mindennapos közlekedését könnyíti meg, konkrétan

  • a Csererdei út;
  • a Major utca (Jutaspuszta egyik kiemelt utcája);
  • a Hunyadi utca;
  • a Füredi út.

A Csererdei út kb. 650 méter hosszan újul meg a bevezető szakasztól egészen az Ipari KerámiáigA Csererdei út kb. 650 méter hosszan újul meg a bevezető szakasztól egészen az Ipari Kerámiáig

Csütörtök délután a Csererdei utcában tartott sajtótájékoztatón Ovádi Péter úgy fogalmazott, a Modern Városok Program olyan kormányzati támogatást nyújt a városoknak, amelyeknek az elemeit a helyi emberek fogalmazták meg, utalva ezzel arra, hogy azokat a beruházásokat tudják finanszírozni ebből a forrásból, amelyek már régi vágya volt az itt élőknek, de saját forrás eddig nem állt rendelkezésre kellő mértékben. Veszprémben ilyen a sportuszoda megépítése, a zeneiskola belső felújítása, az új tornászgyakorló kialakítása, vagy éppen a 8-as és 82-es utak összekötése.

Ovádi Péter ugyanakkor hozzátette: a látványos beruházások mellett ugyanekkora jelentőséggel bírnak az olyan projektek is, amelyek a mikrokörnyezetre vannak hatással. Ezek sorába kapcsolódnak be a mostani útfejlesztések is, ráadásul azáltal, hogy több esetben külvárosi helyszíneken végeznek el felújítási munkákat, üzenet értékük is van, miszerint Veszprém és a térsége együtt fejlődik és válik folyamatosan élhetőbbé, komfortosabbá.

Porga Gyula, polgármester, mögötte Ovádi Péter és Hegedűs BarbaraPorga Gyula, polgármester, mögötte Ovádi Péter és Hegedűs Barbara

Porga Gyula polgármester a sajtótájékoztatón azt mondta, jelenleg két prioritás van az útfejlesztéseknél, egyrészről a városba bevezető szakaszokat igyekeznek felújítani, ez a 2023-mas EKF-év miatt különösen fontos, és ezek sorába tartozik a Budapest út, a József Attila utca és a Füredi út felújítása is; a másik pedig a lakóövezeti remlott állapotú utcák felújítása. A polgármester kiemelte, a város költségvetése eddig is minden évben tartalmazott útfelújítási munkákat, viszont a mostani kormányzati támogatásnak köszönhetően egy látványosabb és nagyobb volumenű megújításnak lehet szemtanúja egész Veszprém.

A mostani négy útfelújítási kivitelője a Swietelsky lesz, a cég már számos sikeres veszprémi beruházást tudhat maga mögött, így nem lesz újdonság számukra az újabb helyi munka sem.

A Major utca, a Hunyadi utca, a Füredi út és a Csererdei út munkálatai közel egy időben kezdődnek és várhatóan idén május végére készülnek el vele. Utóbbinál a helyszínen Hegedűs Barbara, alpolgármeser, a városrész önkormányzati képviselője kiegészítésképpen hozzátette, hogy az úttal együtt a járdákat is felújítják majd.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Jövő héten megkezdődik a kádártai és gyulafirátóti utak felújítása
Jövő héten megkezdődik a kádártai és gyulafirátóti utak felújítása
A Modern Városok Program keretében, mintegy 650 millió forintból újul meg az egykori 82-es út nyomvonala.
Hamarosan beköltözhet a Veszprémi Petőfi Színház a régi zeneiskola épületébe
Hamarosan beköltözhet a Veszprémi Petőfi Színház a régi zeneiskola épületébe
Nemsokára a Veszprémi Petőfi Színház lakja be a régi zeneiskolát, amely nagymértékű fejlesztésen esett át. Az ősszel átadandó épületbe a teátrum számos tára költözik majd át.
Elsőként a Festő utca rekonstrukciója készült el
Elsőként a Festő utca rekonstrukciója készült el
Jelenleg is több helyen zajlanak belterületi útfelújítások Veszprémben, a Festő utca viszont már teljes egészében elkészült, ahol ráadásul megoldották a vízelvezetést, új járdát és parkolóhelyeket is kialakítottak. A beruházás részleteiről Halmay Gábor és Bázsa Botond önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót hétfőn, ahol elhangzott, mely szakaszokon várható még munka a közeljövőben.
Újabb utcákon fejeződik be a felújítás a napokban
Újabb utcákon fejeződik be a felújítás a napokban
A Csererdőben is végéhez közeledik a Modern Városok Programban zajló útfejlesztés első üteme.
Végéhez ér a Hunyadi utca felújítása
Végéhez ér a Hunyadi utca felújítása
Kovács Áron, a városrész képviselője a helyszínen tájékoztatott a felújításról.