Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 21. Dániel
Veszprém
27°C
2024. július 21. Dániel
Veszprém
27°C

Forgalmirend-változás a déli elkerülőn

2022. március 21. 8:33

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a STRABAG Építő Kft. kivitelezésében készül el a 8. számú főút Veszprém déli elkerülő I. üteme a Litéri és Füredi csomópontok között.

A tárgyi beruházás a 8. sz. főút 44+600-52+100 km szelvények között valósul meg, az egybefüggő 7,5 km hosszú útszakasz építése egyidőben, két külön tervezési szakaszban.

2022.03.23- tól a projekten jelenleg érvényben lévő ideiglenes forgalmi rend az alábbiak szerint módosul:

Forgalomtechnikai munkák miatt lezárásra kerül a régi és az új Budapesti csomópontot összekötő útszakasz bal oldala, valamint az új Budapesti csomópontban a körforgalmakat összekötő út bal oldala. Ezzel egyidőben szintén lezárásra kerül a régi budapesti csomópont képen jelölt ága is, így a Győrből Székesfehérvár felé közlekedőknek a Budapesti csomópontban ebben az időszakban nem lesz lehetősége felhajtani a 8. sz. főútra. Az ebből az irányból közlekedők az Almádi csomópontban tudnak visszafordulni Székesfehérvár felé a lezárás időtartama alatt.

A lezárás várható időtartama 2 nap.

2022.03.24- től a projekten jelenleg érvényben lévő ideiglenes forgalmi rend az alábbiak szerint módosul tovább:

Lezárásra kerül a 8. sz. főút jobb pálya (Székesfehérvár- Veszprém irány) haladó sávja a 46+400-47+400 szelvények között, ezen a szakaszon csak az előző sávon haladhat majd a forgalom a lezárás időtartama alatt.

A munkálatok, illetve útlezárások miatti esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk!

Köszönjük türelmüket és megértésüket!

Strabag Építő Kft.
Levelezési cím: 8210. Veszprém, Pf.: 2200. e-mail cím: 8veszpd1@strabag.com

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.