Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Segítik a kapcsolódást az érzékenyítő órák

2022. március 26. 4:00
Az iskolai szemléletformáló Esély órák tanulságairól beszélgettek péntek délután a Fogyatékosügyi Kerekasztal tagjai a Pannon Egyetemen.

A kerekasztal-beszélgetés moderátora Vajna Szabina, a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület munkatársa, a projekt szakmai és pénzügyi vezetője volt. Az Esély órákat 2008 óta viszik el a megye óvodáiba, általános és középiskoláiba, és a közelmúlt óta a Pannon Egyetemre is. Az elmúlt években több mint tízezer diákot érzékenyítettek több mint száz intézményben, interaktív osztályfőnöki órák keretében.  Az órákon a mozgás-, látás-, hallássérültek és autizmussal élők nehézségeiről beszélgetnek, a résztvevők pedig kipróbálhatnak különféle segédeszközöket, például kerekesszéket, fehér botot, ezáltal pedig saját tapasztalatokat szereznek, valamint tanácsokat kapnak azzal kapcsolatban, hogyan tudnak jól segíteni egy-egy helyzetben a fogyatékkal élőknek.

Az iskolai órák tapasztalatairól az előadók – Brokes Judit, dr. Herbert Attila és Navratyil Sándor – azt mondták: a kisgyerekek még természetes kíváncsisággal fordulnak feléjük, bátran tesznek fel időnként felnőtt fejjel meglepő kérdéseket is. Ez a kíváncsiság a kamaszkorban sajnos gyakran megszűnik, de a felnőttlét küszöbén, a végzősökkel, egyetemistákkal már komolyabban is lehet beszélgetni. Minden korosztály a maga életéből merít, amikor kérdez: a kisebbek arra kíváncsiak, feketeséget “látnak”-e a vakok, vagy hogyan alszanak a kerekesszékesek; a kamaszok fantáziáját pedig inkább az mozgatja, mennyire befolyásolják ezek a korlátok a szexuális életet. Az Esély órák előadói ezekre a kérdésekre is szívesen válaszolnak, és ezzel segítenek a fiataloknak abban, hogy reális képet alakítsanak ki a fogyatékkal élőkről, ezáltal pedig nyitottabban forduljanak feléjük.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.