Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Csókos asszonnyal zárja az évadot a Pannon Várszínház

2022. április 2. 4:00
Fiatalos, lendületes, a Pannon Várszínház arculatához nagyon is illő előadással zárja az évadot a színház. Vándorfi László, a teátrum igazgatója péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót.

Zerkovitz Béla és Szilágyi László 1926-os, majdnem százéves darabja a mai embert szólítja meg a Pannon Várszínház előadásában, Vándorfi László rendezésében. A két világháború között játszódó történet az operett műfajába sorolandó, ugyanakkor Vándorfi elmondta, ez az előadás már szakít a klasszikus bécsi operett világával.

Az évad utolsó premierje április 9-én lesz, szórakoztató, fiatalos, lendületes sláger parádét ígér a társulat. A kispolgári környezetben játszódó történet Józsefvárosból indul, ahol Pünkösdi Kató, (Zámbó Brigitta alakításában) beleszeret Dorozsmay Pistába, akit pedig Soós Máté Bátor játsszik. Előbbit már láthattuk – többek között - a Dekameronban, utóbbi a nagysikerű Pál utcai fiúkból is emlékezetes lehet.

Soós Máté Bátor, Zámbó Brigitta, Vándorfi László, Gecs MónikaSoós Máté Bátor, Zámbó Brigitta, Vándorfi László, Gecs Mónika

A történet természetesen nem ennyire egyszerű, nem csupán két ember szerelmének története ez, hiszen Szelle Dávid alakításában Báró Tarpataky tovább szövi a bonyodalmakat, ezzel pedig Pünkösdi Kató vívódása is kiéleződik: kit válasszon?

Az árvalányként felnövő tisztaszívű naiv szerelmes, vagyis Pünkösdi Kató története Vándorfi László szerint méltó zárása az évnek. Bár az elmúlt évadot is jelentősen meghatározta a járvány, mégis sikerült szórakoztató, sikeres előadásokat létrehozni.

Kép: Pannon Várszínház

Szabó Eszter
további cikkek
Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22 Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben Mérföldkőhöz érkezett a Petőfi színház az érzékenyítésben A Veszprémi Petőfi Színház a hetedik alkalommal rendezi meg április 18-21. között a Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját. Az előadások után idén is beszélgetések lesznek, hogy az aktuális témákat minél mélyebben körbejárhassák. Az autizmus világnapján zajló sajtótájékoztatón vidéki színházak kapcsolódtak a Petőfi színház autizmusbarát szemléletformáló kezdeményezésükhöz. 2024. április 2. 18:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.