Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
8°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
8°C

Vándorfi László

A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51 Szegény gazdagok: A szabad lét őrjöngő szomja közélet Szegény gazdagok: A szabad lét őrjöngő szomja Február 13-án mutatja be a Pannon Várszínház Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének színpadi változatát. Vándorfi László nem csupán rendezte, de ő maga adaptálta a darabot. Mesélt Jókaihoz fűződő viszonyáról, a munkafolyamatról, melynek során összeállt a színpadi mű, és természetesen szó esett a történet jelentőségéről is. 2026. február 8. 13:53 Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában kultúra Árulók és bajtársak a Veszprém Arénában A Pannon Várszínház december 30-án 300. alkalommal játssza A Pál utcai fiúk című musicalt, mely évek óta nagysikerrel megy, s mellyel az országot is bejárták. Nem akárhol lesz a jubileum: a Veszprém Arénában. 2025. október 1. 21:10 Visszatér a Pannon Várszínház színpadára vállfás Gyuszi bácsi kultúra Visszatér a Pannon Várszínház színpadára vállfás Gyuszi bácsi Szeptember 19-én mutatja be a Pannon Várszínház Vándorfi László rendezésében a Sose halunk meg című musicalt, 12 év után tehát a színház ismét műsorra tűzi az előadást. Szelle Dávid ismét Imit, Koscsisák András pedig újra Gyuszi bácsit alakítja – ezúttal új szemmel, érettebben, más élethelyzetből térnek vissza a szerepekhez. Beszéltek arról, hogyan változott a történethez a viszonyuk, miért végtelenül közép-európai ez a történet, és miért zseniálisak Dés László dalai… 2025. szeptember 18. 10:17 Év végén a Veszprém Arénában lesz látható A Pál utcai fiúk kultúra Év végén a Veszprém Arénában lesz látható A Pál utcai fiúk Hétfő délelőtt tartotta évadbejelentő sajtótájékoztatóját a veszprémi Pannon Várszínház, amely fennállásának 25. évfordulóját ünnepli.  2025. szeptember 15. 23:21 Színes programmal érkezik a Tánc Fesztiválja kultúra Színes programmal érkezik a Tánc Fesztiválja Május 26-31. között rendezik meg a Tánc XXVII. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, mely idén is összművészeti jellegű lesz. 2025. április 30. 11:27 Vándorfi László: Jó újra színpadon állni kultúra Vándorfi László: Jó újra színpadon állni A Pannon Várszínház bemutatta legújabb előadását, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját. A darab egyik érdekessége, hogy a színház igazgatója, s egyben a darab rendezője, Vándorfi László ismét színpadra áll, méghozzá Turai szerepében. 2025. április 4. 21:35 Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. 2025. március 21. 14:24 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 Novák Péter: Közösségi ember vagyok, ha egyedül akarnék lenni, keleten meditálnék színház Novák Péter: Közösségi ember vagyok, ha egyedül akarnék lenni, keleten meditálnék Novák Péter színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető, rendező; az egyszerűség kedvéért magát kultúrmunkásként definiálja. Pályája elején a Vándorfi László vezette Veszprémi Petőfi Színházban játszott, történetük most ismét összeér, hiszen Vándorfi országos turné keretén belül viszi színre a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című legendás előadást, melynek harmincévvel ezelőtti változatában is Novák Péter alakította Manuel karakterét. A turné állomásai Budapest, Győr, Szeged, Debrecen és Veszprém. 2024. december 3. 11:30 Öt premiert, három ősbemutatót tervez a szezonra a Pannon Várszínház színház Öt premiert, három ősbemutatót tervez a szezonra a Pannon Várszínház A most induló 2024/25-ös színházi évadra vonatkozó terveit ismertette Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója hétfőn, a Hangvillában tartott sajtótájékoztatón. 2024. szeptember 17. 16:55 Megnyílt a Pablo és Picassohoz kapcsolódó kiállítás kultúra Megnyílt a Pablo és Picassohoz kapcsolódó kiállítás A Pannon Várszínház legújabb előadása a Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című családi musical. Ehhez kapcsolódóan a teátrum gyermekrajz pályázatot hirdetett. A beérkezett pályaművekből pénteken nyílt kiállítás a színházban, Formákban a világ címmel. 2024. június 22. 16:08 Ami közösséget teremt, annak van értelme Ami közösséget teremt, annak van értelme Bemutatták a Séd kritikai lap 49. számát szerda délután a Kabóca Bábszínház új épületében. 2024. április 10. 22:54 Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Március 23-án mutatja be a Pannon Várszínház Peter Quilter komédiáját, a Bestsellert. Az előadás rendezője – és egyik játszója – Szelle Dávid, aki maga talált rá a kétféle változatban is létező darabra, hiszen van egy háromszereplős, illetve egy hatszereplős verziója. Előbbit még soha nem játszotta egy színház sem, így a Pannon Várszínház világpremierre készül. A szereplőket kérdeztük a közelgő bemutatóról: Szelle Dávidot, Kárpáti Barbarát és Oravecz Editet. 2024. március 19. 15:47
1 2 3
közélet
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. Veszprém vármegyében építi a Tisza a saját oligarchikus befolyásrendszerét A Balaton-felvidék egyik legismertebb vállalkozócsaládja már nem csupán a gazdasági életben, hanem a nagypolitikában is egyre látványosabban veti meg a lábát. Az Ellenpont oknyomozó írása szerint a balatonfüredi Forsthoffer család olyannyira komolyan gondolja a politikai terjeszkedést, hogy a Tisza Párt alelnöki székét elfoglaló lányuk mellett immár az egyik alkalmazottjuk is feltűnt az ellenzéki formáció országgyűlési képviselőjelöltjei között. A pápai körzetben induló Ujvári Szilvia azonban eddig a nyilvánosság előtt mélyen hallgatott erről a meglehetősen szoros, egzisztenciális kötődésről. A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. Pataky Attila, Nemcsák Károly és Rúzsa Magdi is Kossuth-díjas lett Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. 1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság Az elmúlt napokban megtartották a városrészi megemlékezéseket a közelgő nemzeti ünnephez kapcsolódva: csütörtökön Gyulafirátóton, pénteken Kádártán hajtottak fejet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Áttörés a cukorbetegség és az elhízás kezelésében 2026 márciusában immár huszonkilencedik alkalommal találkoznak a diabetológia és a kapcsolódó szakterületek szakemberei a Dunántúli Diabetes Hétvégén és Nővér Akadémián, amely az elmúlt közel három évtizedben a hazai diabetológiai szakmai élet egyik meghatározó fórumává vált. A rendezvénynek idén Balatonalmádi ad otthont.
sport
Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott. Magyar labdarúgó-válogatott: Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is a keretben Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe. Bajnokok Ligája: a Liverpool 2022, a Galatasaray 2013 után juthat ismét a negyeddöntőbe Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool egygólos hátrányból kezdi a szerdai, hazai visszavágót Sallai Roland együttese, a Galatasaray ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - az angol bajnok 2022, a török pedig 2013 után juthat be ismét a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai klubsorozatban. Európa-liga: a Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat Negyvenegy év szünet után juthat újra a legjobb nyolc közé magyar labdarúgócsapat európai kupasorozatban, a Ferencváros ugyanis kétgólos előnnyel lép pályára szerda délután Bragában, az Európa-liga nyolcaddöntős párharcának visszavágóján. Kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros elődöntő lesz A bajnok Győr a címvédő Ferencvárossal találkozik a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első napján, az elődöntőben. Bajnokok Ligája: hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére. Érdi Mária győzelme Mallorcán Érdi Mária nyerte a Mallorcán rendezett nemzetközi vitorlásversenyt az ILCA 6 osztályban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.