A színdarab Koltai Róbert filmje alapján készült. Mi az ősélményetek a történettel?
Szelle Dávid: Nekem az első kötődésem a Sose halunk meg történetéhez, hogy természetesen gyerekkoromban láttam a filmet. Amikor 2012-ben először bemutattuk a darabot, akkor újranéztem. Nem szoktam ilyet csinálni, őszintén szólva ritkán nézek újra olyan filmet, amiből színdarab készül, de akkor jó volt feleleveníteni az emlékeket.
Azóta elég szoros kapcsolatom van a darabbal, sokáig játszottuk, és most, hogy újra játsszuk, megint előjöttek a régi érzések. Most sokkal mélyebben tudom érezni azokat a kapcsolódásokat, akár a Gyuszi bácsival, akár a szülő-fiú viszonnyal, mint egykor. Bennem is sok minden változott, érettebb lettem, jobban megértem az életből bizonyos dolgokat, és emiatt színészként is mélyebben tudok kapcsolódni a történethez.
Most például sokkal jobban átélem azt, hogy milyen egy apa-képbe kapaszkodni – Gyuszi bácsi számomra tényleg ilyen lett. Ahogy közeledem a negyvenhez, egyre erősebben érzem ennek a hiányát a saját életemben is, és ezt nagyon jó megélni a darabban.
Koscsisák András: Én 1993-ban, amikor kijött a film, akkor láttam először. Tizennyolc éves voltam, és már akkor is nosztalgikus volt, mert a 60-as évek végét, 70-es évek elejét mutatta be, ami egy korábbi világ volt, mint az én gyerekkorom. Nagyon tetszett, főleg mert a rendszerváltás után voltunk pár évvel, akkor az emberben benne volt, hogy valahogy ledobja magáról a múltat – ez a film viszont visszatekintett arra az időszakra.
Amikor 2012-ben jött a hír, hogy színpadra állítjuk, csodálkoztam: vajon működik-e majd egy olyan történet, amivel egy új generációnak már nincs közvetlen kapcsolata?
Aztán a közönség nagyon megszerette, és ebben nagy szerepe van a zenéknek is. Dés László dalai zseniálisak, remek szövegekkel. A Gyuszi bácsit játszani azért hálás, mert ő egy tipikus pesti vagány, aki próbál a maga ügyeskedő módján boldogulni. Tele van a darab szarkasztikus, közép-európai humorral – olyan, mint amit Örkény is képviselt. Ez egyszerre szép és szomorú. Nagyon tetszik Gyuszi bácsi életigenlése: bármilyen helyzetben van, mindig azt mondja, lesz jobb, nem kell aggódni semmin.
Milyen érzés egy színésznek, amikor hosszú évek után újra eljátszhatja ugyanazt a szerepet?
Szelle Dávid: Amikor újra elővettük, féltem, tudom-e még hozni a tizenhét éves srác figuráját, de szerencsére nem kellett túl mélyre ásnom magamban. Most viszont sokkal jobban átérzem az apa-fiú kapcsolatot, az apa-kép hiányát. Érdekes, hogy régebben ez a kérdés nem foglalkoztatott olyan mélyen, ahogy ma. Különös megélni, hogy a darab végén a fiú elveszíti azt az embert, akibe addig kapaszkodott – ez most sokkal jobban megérint.
Koscsisák András: Amikor kiderült, hogy újra műsorra tűzzük a darabot, bevallom, megijedtem. Nem tudtam, mit adhat ma ez a történet, de érdekes módon amint próbálni kezdtük, minden összeállt. Még a színészkollégák tekintete is másképp ragyog most, a történet pedig abszolút megállja ma is a helyét, hiszen mély emberi kapcsolatokról szól. Nekem Gyuszi bácsi figurája azt tanítja, hogy mindig túl lehet élni, de úgy, hogy közben senkit sem bántasz meg. Ő nem egy rosszindulatú simlis, hanem olyan ember, aki próbál boldogulni, szeretne a fiatal unokaöccsének is megmutatni valamit az életből. Megtanítja, hogyan legyen csibész, hogyan legyen életképesebb, mint az apja. És közben jóindulatú marad, a nőkkel is mindig kedves, szépen beszél velük. Ezért szerethető annyira a figurája.
Milyen jellegű kihívás a darab?
Szelle Dávid: Nekem színészként a kihívást az jelenti, hogy fizikailag még mindig el tudjam játszani azt a tizenhét éves srácot, aki egyébként energikus, lendületes. Szövegben, dalban, táncban nincs gond, de azért érzem, hogy már nem vagyok kamasz… Ugyanakkor most sokkal könnyebben adja magát a szerep érzelmileg – mert tapasztaltabb, érettebb vagyok, mint tíz éve.
Koscsisák András: Számomra a próbafolyamat a legnagyobb kihívás: hogy a kollégákkal milyen kapcsolatot tudunk kialakítani, hogyan sikerülnek a jelenetek, és hogy ebből végül hogyan lesz egy működő, élő előadás. És persze a szövegmennyiség sem könnyíti meg a feladatot.
Az előadásról bővebben itt olvashat.
