Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Paradicsomtól a pokolig - diákszemmel

2010. április 17. 9:13
Kisorsolták a színeket - A Petőfi Színház új kezdeményezésével a fiatalokat akarják közelebb vinni a színházhoz és a szépirodalomhoz.

A Diákszemmel az Ember Tragédiája című, hagyományteremtési szándékkal megalkotott programban 14 iskola vesz részt, mindegyik diákjai egy-egy színt ad elő Madách Imre művéből. Javasolt példány segítségével, maximált időtartamban, maguk által alkotott díszlet- és jelmezjelzések igénybevételével, és a társulat tagjainak segítségével zajlik majd az előadás, 2011. január 22-én.

A munka örömén túl, természetesen díjazás is jár a legtehetségesebb csoportnak. A zsűri döntése által legjobbnak ítélt iskola fiataljai nagy kedvezménnyel vásárolhatják meg a színház következő évi bérletét. Mindemellett nem csak a jelenetek, de az egyéni teljesítmények is díjazhatók lesznek.

Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a diákok az igazi, komoly műveket is megismerjék, és esetleg megkedveljék. - Úgy véltük, érdekes és hasznos is lehet az, ha a diákok maguk valósítják meg a darabot. Így jobban megismerik a színház szakmai oldalát, ráadásul nekünk is támpontot ad, mire és hogyan kíváncsiak. Értesültem róla, hogy többen is szerettek volna kissé módosítani az anyagon, kissé átírni, átértelmezni a szöveget. Most azonban azt szeretnénk kérni, hogy ne változtassunk rajta, így érthetjük meg Madách sokrétű történelmi-filozófiai látásmódját. Természetesen, ha valakinek valamilyen eredeti ötlete, extra gondolata van, azt később megvalósíthatjuk.



Oberfrank Pál

Eperjes Károly művészeti tanácsadó hozzátette, már Bujtor Istvánnal is gondolkodtak az ötlet megvalósításán. – A mai világban a gyerekek elszoktak a komolyabb szövegek értelmezésétől. Másfelől olyan haszna is lenne a dolognak, hogy lássák, a színházi munka nem csak annyi, hogy magam mutogatom esténként a tévében. Mi nem vagyunk celebek. Már most rájöhetnek arra, hogy valamit jól csinálni az komoly munka, ezt a későbbi éveikben is hasznosíthatják. Az átírást én sem javasolnám, ám ha valaki Karinthy szintű változatot tud kreálni, azt is szívesen bemutatjuk. A cél azonban az, hogy a fiatalok megtanuljanak hozzányúlni egy komoly műhöz.



Oberfrank Pál és Eperjes Károly

A tájékoztató végén kisorsolták, hogy az Ember Tragédiájának melyik jelenetét, melyik iskola tanulói viszik színre. Az eredmények:

1. szín: a Kozmutza Flóra Speciális Készségfejlesztő Iskola
2. szín: Közgazdasági Szakközépiskola
3. szín: Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola
4. szín: Ipari Szakközépiskola
5. szín: Vetési Albert Gimnázium
6. szín: Táncsics Mihály Szakközépiskola
7. szín: Padányi Bíró Márton Római Katolikus Iskola
8. szín: Türr István Gimnázium, Pápa
9. szín: Lovassy László Gimnázium
10. szín: Medgyaszay István Szakképzős Iskola, Gimnázium
11. szín: Petőfi Sándor Gimnázium, Pápa
12. szín: Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred
13. szín: Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium, Balatonalmádi
14. szín: Séf Szakképző Iskola
15. szín: Ipari Szakközépiskola
 

   

Tiger Szabolcs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.