Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Játék és szórakozás a Diósyban

2010. április 17. 13:01
A Diósy utcában tartott szabadidős rendezvény, második alkalommal nyújtott kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget a gyerekeknek.

Navracsics Tibor, a hetes számú választókerület fideszes képviselője, a párt frakcióvezetője és egyben a rendezvény védnöke is megjelent családjával a Tavaszi Játékok rendezvényen. Elmondta, szívesen vállal minden olyan kezdeményezést, amely a közösség erősítését szolgálja.

- A lakótelepen élők gyakran még a szomszédjaikat sem ismerik eléggé, ezek a rendezvények kiváló alkalmak a közvetlen kapcsolatok kialakítására – véleményezte a képviselő.

Arcfestés és aszfaltrajzolás, horgászat és kirakodós játék – sorolta Szolnoki Pál, a helyi hatos számú választókörzet képviselője, a szombat délelőtti családi rendezvény kínálatát.

A rajzolás határtalan és egészen egyedi formájában merült el közel száz gyerek: volt, aki óvodai jelét, kedvenc állatát, tavaszi gyümölcsös kosarat, a családját vázolta vagy festette papírra és színesítette be az aszfaltot. A kézműves-és szórakoztató kísérőprogramokat – láthatóan - minden gyerek élvezte, a hangulatot fokozta, a tavaszias meleg időjárás is.

Jól érezték magukat azok is, aki csupán a jó levegőt szippantották magukba vagy élvezték a nap melegét. Színes tollak rengetegét, hegyezők és szivárványos színekben pompázó vonalzókat rejtett a meglepetéscsomag a szabadidős rendezvényen, amelyen megjelent Némedi Lajos önkormányzati képviselő, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke is.

Galéria
Játék és szórakozás a Diósyban
Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.