Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átvette megbízólevelét Ovádi Péter

2022. április 19. 20:11
Átvette megbízólevelét Ovádi Péter, a térség megválasztott országgyűlési képviselője. Kedd délután a Városházán ünnepi keretek közt tartott átadón az újrázó képviselő úgy fogalmazott, bár a megbízólevélen az ő neve szerepel, valójában közös munka eredménye, hogy ismét ő képviselheti Veszprémet és a térséget a parlamentben.

Az ünnepség a képviselő és a helyi választási bizottság tagjai mellett jelen volt Veszprém és a választkókörzet több neves közéleti szereplője is, egyházi vezetők, polgármesterek, kulturális személyiségek. Közülük az ünnepség kezdetén Oberfrank Pál, Jászai-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója szavalta el a Szózatot, valamint komolyzenei kultúrbetétként Bóna Katinka és Molnár Veronika játszottak csellón.

Ezt követően dr. Földesi Csaba, a helyi választási bizottság elnöke néhány szóban összegezte az április 3-i országgyűlési választás menetét, mint mondta, a választás lebonyolításában résztvevő szervek hatékonyan tudtak együttműködni, külön kiemelve azoknak a munkáját, akik előkészítették, a választás napján pedig 25-26 órán keresztül is professzionális munkával részt vettek a 93 szavazókör munkájában.

Elmondta, összesen 52 265-en járultak az urnák elé, mint fogalmazott a „demokrácia ünnepén”, közülük csupán 526-an szavaztak érvénytelenül.

A végleges és jogerőre emelkedett eredmény ezek után:

  • Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) 26 119 szavazat
  • Csonka Balázs (DK-MSZP-P-Jobbik-LMP-Momentum) 20 301 szavazat
  • Kovacsics Zsolt (Mi Haznánk Mozgalom) 3231 szavazat
  • Vértesi Benjámin (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) 1484 szavazat
  • Simor István (Megoldás Mozgalom) 604 szavazat

amit a választáson kaptak.

A bizottsági elnök tájékoztatója után Ovádi Péter családja jelenlétében átvette a megbízólevelet, ezután rövid beszédében ismét megköszönte a segítőinek, munkatársainak, a polgármestereknek, valamint a választóknak a támogatást. Úgy fogalmazott, bár az ő neve szerepel a megbízólevélen, valójában ez az eredmény közös sikerként könyvelhető el, azé az együttműködésé, ami kialakult Veszprém megye 1. sz. választókörzetében a településvezetők és az emberek között, erre pedig országosan is büszkék lehetnek.

Elmondta, hogy a jövőben is ebben a csapatmunkában hisz és a következő 4 évben is hasonló szellemben fogja képviselni az országgyűlésben a térséget.

Nem csak jelen van, hanem figyelemmel van jelen

Az ünnepség utáni állófogadáson Porga Gyula, Veszprém polgármestere mondott pohárköszöntőt. A megyeszékhely vezetője Veszprém mellett a 24 környező település nevében is szólt a megjelentekhez, Ovádi Péter kapcsán pedig kiemelte, nem csak mindig jelenlévő képviselő volt a mögöttünk hagyott ciklusban, hanem figyelemmel volt jelen, számára nem volt veszett ügy, amit ne karolt volna fel. Ez az áldozatos munka pedig Porga Gyula szerint meg is látszik az eredményeken, a jövőről pedig bizakodva, optimistán beszélt.

Május 2-án alakul meg az Országgyűlés

Május 2-ára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - olvasható az államfő határozatában, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tettek közzé kedden.

Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze. Az új Országgyűlés május 2-án, 11 órakor kezdi meg munkáját - olvasható a határozatban. A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart. A köztársasági elnök az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges.

Szintén az alakuló ülésen választják meg - az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján - titkos szavazással a házelnököt, valamint nyílt szavazással az alelnököket és a jegyzőket. Közös indítvány híján a legnagyobb létszámú képviselőcsoport vezetője jogosult a házelnök személyére indítványt tenni. Ez esetben az alelnököket és a jegyzőket már az ő javaslatára választják meg, a frakcióvélemények meghallgatása után. A háznagyot a házelnök javaslatára választják meg. A megválasztott képviselők megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be.

Az alakuló ülést az államfő nyitja meg, majd tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről. A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be a választásról az Országgyűlésnek. A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról. Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.

Az április 3-ai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 135 mandátumot szerzett, a DK-ból, a Jobbikból, az LMP-ből, az MSZP-ből, a Momentumból és a Párbeszédből álló tömörülés 57 mandátumot, míg a Mi Hazánk 6 mandátumot. Egy mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.