Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 6. Miklós
Veszprém
-1°C
2023. december 6. Miklós
Veszprém
-1°C

Nagyobb betekintést szeretne az ellenzék az EKF folyamataiba

2022. április 25. 12:03
Az ellenzéki képviselők nehezményezik, hogy a 2020-ban megalakított munkacsoport – amit azért hoztak létre, hogy hatékonyabb legyen az EKF felől érkező információáramlás a képviselők felé is – nem a célok szerint működik és több esetben ők maguk is csak a sajtóból értesültek a program fejleményeiről.

Minderről Hartmann Ferenc (MSZP) és Gerstmár Ferenc (LMP) ellenzéki képviselők beszéltek hétfő délelőtt a Kossuth utcán megtartott sajtótájékoztatójukon. Gerstmár felidézte, hogy még 2020-ban döntött arról az önkormányzat, hogy létrehoznak egy munkacsoportot, amelynek ugyan döntési jogköre nincs, de segítségével hatékonyabb lesz az információáramlás a képviselők, köztük az ellenzékiek felé is az Európa Kulturális Fővárosa program fejleményeiről.

A munkacsoport működését aztán a koronavírus-járvány sokáig gátolta, végül 2021-ben változtattak a határozaton, miszerint igény szerint ülésezik, de legalább évente 4 alkalommal és tagjai közt ott vannak az ellenzéki frakciók képviselői is.

Gerstmár Ferenc elmondta, az utolsó ülés 2021. november 8-án volt, azóta a polgármester nem hívta össze, így az LMP-s politikus szerint kimaradnak számos fontos döntésből, sőt volt olyan is, hogy ők is csupán a médiából értesültek bizonyos EKF-es fejlesztések helyzetéről.

Hartmann Ferenc és Gerstmár Ferenc ellenzéki képviselőkHartmann Ferenc és Gerstmár Ferenc ellenzéki képviselők

A sajtótájékoztatón Hartmann Ferenc kiemelte, kezdeményezik a munkacsoport összehívását, amit szeretnének sajtónyilvános körben megtartani, a napirendi pontok között pedig tájékoztatást kérnének az önkormányzat tulajdonába került ingatlanokon való fejlesztések állapotáról, ütemezéséről, valamint az EKF-ben foglalkoztatottak létszámáról, személyi juttatásaikról, úgy, mint bérköltségek, megbízási díjak, kötelezettségek, szerződések.

Hartmann továbbá elfogadhatatlannak tartja, hogy az ellenzék nem delegálhatott tagot a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. igazgatótanácsába és felügyelő bizottságába, valamint a Veszprém 2030 Műszaki Infrastruktúra Fejlesztő Kft. felügyelő bizottságába.

A két képviselő kiemelte azt is, ők maguk elkötelezettek az EKF sikere mellett, ahogy a pályázat benyújtását is támogatták és véleményük szerint minden veszprémi érdeke, hogy sikeres legyen a program, de szeretnének nagyobb rálátást kapni a folyamatokra.

vehir.hu
további cikkek
Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba Könnyebb beilleszkedést tesz lehetővé a Szakképzési Centrum a felsőoktatásba A Pannon Egyetem és a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikuma szorosabbra fűzte kapcsolatát azzal, hogy kiegészítették már meglévő megállapodásukat. amely eddig alapvetően a vegyipari, informatikai és távközlés területén megvalósult képzéseket foglalta magába.  A Pannon Egyetem a Humántudományi Karon meghirdetett óvodapedagógus,tanító és pedagógia alapszakokat hozzákapcsolja a technikumban folytatott kisgyermekgondozó- és nevelő képzéshez.   tegnap 18:01 Pedagógus béremelést jelentett be Pintér Pedagógus béremelést jelentett be Pintér A cél a gyermekek tudásszintjének növelése, hogy versenyképesek legyenek az Európai Unió területén - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán. 2023. december 4. 17:30 Megnyitott az eplényi sípálya szabadidősport Megnyitott az eplényi sípálya Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a Síaréna Vibe Park közösségi oldalán hétfőn. 2023. december 4. 14:14 Az énekes madarakat lehet, a vízi madarakat tilos etetni! Az énekes madarakat lehet, a vízi madarakat tilos etetni! Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon, amely az első fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, márciusig tart - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. 2023. december 4. 11:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.