Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. szeptember 21. Máté
Veszprém
16°C
2026. szeptember 21. Máté
Veszprém
16°C

Meghirdette 2022/23-as évadját a Pannon Várszínház

2022. április 25. 14:46
Hétfőn bejelentették a következő szezonban várható bérletes előadásokat. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Vándorfi László, a színház igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a bérletes előadások mellett a társulat több előadást is turnéra indít, az ország nagyvárosainak arénáit járja majd ősztől a Hair, jövőre pedig a Képzelt riport, amit öt év pihenés után újítanak fel. Sikeres pályázat esetén a pandémia alatt összeállított Dekameron című előadást is több hazai és határon túli helyszínre elvinnék. Az igazgató a bérletes kínálatra rátérve hangsúlyozta: a Pannon Várszínház az Európa Kulturális Fővárosa kiemelt partnere, így az ünnepi évhez illően progresszív repertoárral várják nézőiket.

Színpadra állítják a Valahol Európábant a nemzetközi díjakat nyert film alapján, Dés László zenéivel. A következő premier Ken Ludwig vígjátéka, a Primadonnák, amely rendezője, Szelle Dávid szerint önfeledt szórakozást nyújt majd a nézőknek. Robert James Waller regényéből, A szív hídjaiból is színpadi változat készül, a cím sokaknak ismerős lehet: Clint Eastwood rendezett belőle Oscar-díjas filmet. Ezúttal Szelle Dávid koncepciója valósulhat meg, a rendező szerint kíméletlen és kegyetlen őszinteséggel mutatják majd be a sorsszerű, igazi szerelemet. 

A Pannon Várszínház korábban pályázatot írt ki Petőfi Sándor Karaffa című drámatöredékének folytatására. A költő nem sokkal halála előtt kezdett el dolgozni a darabon, amiből így csak néhány oldal készülhetett el. A pályázaton Szalinger Balázs nyert, így az ő elgondolásából készít bérletes nagyszínházi előadást a társulat. A darabhoz Kovács Gábor, a Pannon Várszínház színésze komponál zenét. 

Ha pedig zenéről beszélünk: a jövő évi kínálat utolsó bemutatója Hrutka Róbert és Tompos Kátya közös projektje lesz, a Mesék Európából, ami versfordítások, különböző nemzetek dalai alkotta különös elegy lesz, amit kortárs költők megzenésített műveivel kiegészítve kerekítenek egész estés előadássá.
 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Újra megvédjük a Grundot Balatonfüreden hirdetés Újra megvédjük a Grundot Balatonfüreden A nagy sikerre való tekintettel októberben ismét Balatonfüredre érkezik a Pannon Várszínház egyik népszerű előadása, A Pál utcai fiúk. Molnár Ferenc világhírű regényének zenés színpadi változata október 9-én, 19 órakor várja a közönséget a Balatonfüredi Kongresszusi Központban, a produkcióra pedig a vehir.hu-n megjelenő Pannon Várszínház-hirdetés is felhívja a figyelmet. ma 15:57 A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját Veszprémi Petőfi Színház A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját A kulturális élet csak akkor lehet valóban teljes, ha a fogyatékkal élő emberek is cselekvő szereplői lehetnek. A Veszprémi Petőfi Színház ennek érdekében dolgozta ki átfogó esélyegyenlőségi programját, amelyet szeptember 17-én Budapesten, szakmai minikonferencián mutatott be a fővárosi és vidéki színházak, kulturális intézmények, valamint a kormányzat képviselői számára. 2026. szeptember 18. 16:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.