Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújult az ősi iskola politechnika-melléképülete

2022. április 26. 15:38
Több mint 19 millió forintos támogatást nyertek az épület felújítására a Magyar Falu Programban.

A Magyar Falu Program pályázatán elnyert több mint 19 millió forintos támogatásból megújult az ősi általános iskola politechnika-melléképülete. Az épületben kicserélték a világítást, új burkolatot kapott a padló, felújították a vizesblokkokat. 

Az épületet hivatalosan kedd délelőtt avatták fel. Szauer István, a Veszprémi Tankerület vezetője hangsúlyozta: az oktatási intézmények állami fenntartásba vétele óta azon dolgoznak, hogy a falusi iskolák ne sorvadjanak el, és a vidéki gyerekek a saját településükön járhassanak iskolába.

Szauer IstvánSzauer István

Kontrát Károly, a térség parlamenti képviselője a közös munkát és az összefogást méltatta, ami révén Ősiben már több nagy projekt is megvalósulhatott. A képviselő fontosnak nevezte a technika tantárgyat, hiszen a mai világban egyre nehezebb jó szakembert találni, így minden olyan művelet, amit a gyerekek megtanulnak maguk elvégezni, az könnyebbé teszi az életüket. 

vehir.hu
Simon Dániel
további cikkek
Terülj-terülj: omlós kacsacomb káposztás dödöllével és amerikai sajttortával – a Smoke & More séfjének receptje Terülj-terülj Terülj-terülj: omlós kacsacomb káposztás dödöllével és amerikai sajttortával – a Smoke & More séfjének receptje Mit főzzünk hétvégén? A Terülj-terülj receptsorozat új részében Takács Gergő, a veszprémi Smoke & More séfje ezúttal egy komplett menüsor elkészítését mutatja meg. A lassan sült, omlós kacsacomb káposztás dödöllével, valamint a krémes amerikai sajttorta együtt olyan párosítás, amellyel garantáltan sikert arathatunk a családi asztalnál. ma 12:20 Tények a tévhitekkel szemben: kik a beruházók, mit terveznek, és mit mondanak maguk a tulajdonosok az Aranyosvölgy-ügyben? közélet Tények a tévhitekkel szemben: kik a beruházók, mit terveznek, és mit mondanak maguk a tulajdonosok az Aranyosvölgy-ügyben? A veszprémi Aranyosvölgy beépítésének kérdése az elmúlt hetekben a helyi közbeszéd legforróbb, leginkább átpolitizált témájává vált, amely a demonstrációktól kezdve a feszült hangulatú lakossági fórumokig szította a kedélyeket. Miközben a felfokozott érzelmek közepette számos pontatlan információ, féligazság és megalapozatlan pletyka kering a fejlesztés hátteréről, portálunkon kísérletet teszünk tiszta vizet önteni a pohárba, és kizárólag a dokumentálható tényekre szorítkozva bemutatni a helyzetet. Utánajártunk a terület tulajdonosainak, szakmai múltjuknak, a hatósági engedélyek valóságának, és ami a legfontosabb, a nyilvánosságban eddig háttérbe húzódó befektetők most elsőként nálunk szólaltak meg, hogy tisztázzák valódi szándékaikat. ma 0:44 Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein? – Pálferi érkezik Balatonalmádiba programajánló Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein? – Pálferi érkezik Balatonalmádiba Vannak kérdések, amelyekre nem létezik gyors válasz. Egy veszteség, egy nehéz döntés, egy megromlott kapcsolat vagy egy hosszú ideje cipelt belső teher sokszor nem egyik napról a másikra oldódik meg. Ilyenkor talán nem is kész megoldásokra, hanem új nézőpontra, reményre és kapaszkodókra van a legnagyobb szükség. ma 12:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.