Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A könyvek hete

2010. április 23. 5:00 // Forrás: hvg.hu
Megnyílt a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. A rendezvényen 24 ország kiállítói vesznek részt.

Idén először a vietnámi, a szaúd-arábiai és az osztrák könyves szakma képviselői, kiadói is bemutatkoznak. A fesztivál díszvendége Izrael: a héber nyelven író Ámosz Oz itt dedikálja legújabb kötetét.

Nagy sikerre számítanak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezői. Bizakodásuk érthető, a tavalyi négynapos könyves seregszemlére 61 ezer látogató volt kíváncsi, ami a rendezvény történetében rekordnak számít. „Sok vita volt a könyvszakmában arról, hogy egy ilyen kis ország elbír-e évente két nagy rendezvényt (a másik az Ünnepi Könyvhét - a szerk.)” - fogalmazta meg kezdeti kételyeiket az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Fesztiválirodájának igazgatója.

Az éves, átlagosan 55-60 ezres látogatói szám azonban igazolni látszik, hogy van igény - mégpedig egyre növekvő igény - az effajta vásárokra, ahol körülbelül 50 ezer kötet közül böngészhetnek a szellemi csemegére vágyó kezdő és haladó könyvfalók. Nem véletlen, hogy számos kiadó ekkora időzíti legújabb kötetének megjelenését: idén 200 könyv „debütál” a fesztiválon, amelyen már nem csak a hagyományos, papíralapú olvasmányok jelennek meg. Bemutatkoznak az elektronikus könyvek, és egy, még kereskedelmi forgalomban nem kapható e-olvasót is közszemlére tesznek, melyet a gyártó - hazai - cég várhatóan körülbelül 300 eurós áron dob majd piacra ősszel.

„A fesztivál teljes költségvetése 90 millió forint” - mondta  Zentai Péter László, hozzátéve, hogy az állami támogatás nagyságrendileg évek óta ugyanannyi: 15 millió forint. Uniós támogatással nem számolhatnak - leginkább állami intézmények: nagykövetségek, kulturális intézetek sorakoznak fel a rendezvény mögött -, noha idén 24 ország 167 kiadója képviseli magát a vásáron.

Arra a kérdésre, hogy idén mi lehet a legnagyobb közönségsiker, a Fesztiváliroda igazgatója kifejtette: mivel a díszvendég Ámosz Oz, a világ egyik legjelentősebb írója, aki személyesen is jelen lesz, most megjelent Rímek életre, halálra című kötetéből várhatóan sokkal többet fognak eladni, mint bármelyikből. Így volt ez korábban is, amikor például Paolo Coelho, Mario Vargas Llosa vagy éppen Umberto Eco volt a díszvendég. „Nehéz megjósolni, melyik kötet lesz a legkelendőbb - tette hozzá Zentai -, mert itt nem egyszerű irodalmi sikerekről van szó. Ha egy bestsellerből tízezer fogy, egy tudoményos kötetből pedig 500, lehet, hogy az utóbbi nagyobb sikernek számít” - fejtegette.

A könyvfesztiválon 2009-ben az orosz írónő, Ljudmila Ulickaja, 2008-ban az amerikai Bret Easton Ellis, 2007-ben pedig az olasz Umberto Eco is dedikált. Korábban Salman Rushdie (1998) és Günter Grass (2004) is részt vett a vásáron, ahova a hazai irodalom legkiemelkedőbb alakjait is meghívják. Idén 24 ország száz elismert írója mellett 400 hazai és határon túli író mutatkozik be, a pályakezdő tehetségektől kezdve a „nagyöregekig”.

Minden évben 20-25, kerek évfordulót ünneplő magyar költőt, írót csábítanak ki a könyvfesztiválra, idén többek között a 85 éves Nemeskürty István, a 80 éves Csoóri Sándor, Réz Pál és Sándor Iván, a 75 éves Ferdinandy György, a 70 éves Tamás Menyhért, a 60 éves Esterházy Péter, Vámos Miklós és Kulcsár Szabó Ernő részvételére számítanak. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy a meghívott vendégek egy része nem vállalja, vagy utólag visszamondja a megjelenést, attól függően, hogy egészségi állapota lehetővé teszi-e a szereplést - tudtuk meg a szervezőktől.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.