Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A portré mögötti embert keresi a festőművész a borbár kiállításán

2022. május 27. 4:00
Első alkalommal ad otthont képzőművészeti kiállításnak a belvárosi Wine&Vinyl bakelit és borbár, de rögtön a kiállítótérként való debütálásakor sikerült egy sajátos látásmóddal és felfogással bíró festőművész képeit felvonultatni. Gyulai Attila ugyanis nem tudja és nem is szeretné magát bekategorizálni egy stílusirányzatba, mostani képeivel pedig popkultúra ismert karaktereinek kreált személyiségei mögé igyekszik elvinni az embereket.

Gyulai Attila 16 évvel ezelőtt meghozott egy fontos döntést: otthagyta polgári foglalkozását, hogy minden energiáját és kreativitását a képzőművészetnek tudja szentelni. Elkezdte autodidakta módon beleásni magát különböző festési technológiák megoldásaiba, miközben Breznay András, festőművész is egyengette mentorként az útját. Így ismerkedett meg többek közt a 3D aszfaltfestéssel, a kreatív falfestéssel, vagy éppen az egyedi pólófestéssel.

Saját elmondása szerint – amit a Wine&Vinyl-ben is megosztott a közönséggel szerda délután – folyamatosan kereste azt a stílust, ami rá jellemző leginkább, amiből mindenki számára kiderül, hogy éppen egy Gyulai Attila képet látnak kiállítva. Belekóstolt a kubizmusba, a strukturalizmusba, a realizmusba és a pop-artba is, de egy idő után rá kellett jönnie, hogy ezek egyike sem tükrözi önmagában az ő személyiségét, viszont együtt alkalmazva már igen. „Rájöttem, hogy nem lefejteni kell ezeket, hanem szintézisbe gyúrni” - mondta legújabb kiállításának megnyitóján, ahol Zsandár Tamás, a Wine&Vinyl tulajdonosa konfereálta fel a megjelenteknek.

Gyulai Attila és Zsandár TamásGyulai Attila és Zsandár Tamás

Ezen az eseményen viszont egyfajta egység mégis megmutatkozott a képeiben, mindegyik egy zenész legendát ábrázolt fekete-fehérben. Úgy, mint Bono, David Bowie, Lady Gaga, vagy éppen Nick Cave. Mind-mind olyan személyek, akiket különösebben senkinek nem kell bemutatni, mindenki ismeri azt a karaktert, amit a média kreált a nevükkel és arcukkal. Mégis pont ez fedi el azt az igazi történetet, az igazi személyiséget, ami emögött van, vallja Attila.

A festőművész ezeket a személyiségeket keresi a képeiben, a hétköznapi embert, aki a portré mögött van. Persze igazi megfejtéssel nem tud szolgálni, de az aprólékosan ábrázolt mimikák az arcokon, a redők, a ráncok mégis közelebb hozzák ezeket az embereket.

Amikor megfestette a képeket, egyszerre végzett kereső- és alkotómunkát állítsa szerint, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Szeretné, ha gondolkodásra késztetné képein keresztül a szemlélődőket, hogy jussanak el addig, ezek a sztárok is ugyanolyan érző emberek, akiknek megvan a maga boldogsága és szomorúsága, mint bárki más. A végeredmény pedig valóban olyan lett, ami tökéletesen beleillik a Wine&Vinyl hangulatába és a borbár színvilágába.

Éppen ezért néhány kiállított kép végleges helyére is talált az üzletben, a többit pedig egészen augusztus végéig meg lehet tekinteni, valamint vásárolni a belvárosi helyen.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
domjanattila
domjanattila
domjanattila
Domján Attila
további cikkek
amercian_corner-12 (1)
amercian_corner-12 (1)
amercian_corner-12 (1)
Húsz éve létezik Veszprémen belül egy kuckónyi Amerika Veszprémben nemcsak akkor lehet testközelből találkozni az amerikai szellemiséggel, amikor a közeli NATO-bázison állomásozó katonák szabadnapjaikon megjelennek a különböző belvárosi vendéglátóhelyeken, vagy rendezvényeken. A könyvtár épületében elhivatott emberek már húsz éve pezsegtetik az amerikai kultúrát az angol nyelvtől kezdve a zenén, táncon át az irodalomig. Az American Corner – Amerikai Kuckó – pénteki születésnapi ünnepségén Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is személyesen volt jelen. ma 15:34
DVAST20250620026
DVAST20250620026
DVAST20250620026
Heten vehettek át életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon Makó Mari casting direktor, Piroch Gábor kaszkadőrszakértő, Demjén Ferenc dalszövegíró-énekes, Bordán Irén színművész, Gálffi László színművész, Robert Lantos producer, valamint Koltai Lajos operatőr, rendező vehették át a Magyar Filmakadémia és a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait péntek este a Balatonfüreden tartott gálán. ma 11:04
mozgo_pentek-2
mozgo_pentek-2
mozgo_pentek-2
Véletlenül főszereplő lettem Az egyik legnehezebb casting kihívás megtalálni a tökéletes gyerekszereplőt egy filmhez. A Véletlenül írtam egy könyvet stábjának ez sikerült: Demeter Villő valóban életet lehelt Nina karakterébe. És persze ez egyáltalán nem volt véletlen. tegnap 22:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.