Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A környezetvédelmi minisztérium a felelős

2010. április 24. 5:00
Van még mit tenni a hivatalok háza táján, a Csalán Egyesület még mindig nem jelent meg minden környezetvédelmi honlapon.

- Ami az információhoz való jutás esélyét illeti, a projekt keretében azt próbáltuk kideríteni, hogy az érintett önkormányzatok mikor és hogyan alkalmazza az eljárások megindulásáról szóló közhírré tétel illetve hirdetmény intézményét. A megkérdezett jegyzők körülbelül egyharmada válaszolt. Ebből kiderült, hogy ezen a területen meglehetősen nagy a jogértelmezési és jogalkalmazási zavar – mondta Dr. Kalas György projektvezető, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület képviselője a pénteki sajtótájékoztatón.

A Csalán Környezet- és Természetvédelmi Egyesület partnerszervezeteivel Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye 35 városánál vizsgálta, hogy a lakosság milyen mértékben tesz eleget az Aarhusi Egyezménynek, amely a jogállamiság elvárásait jeleníti meg: a hatékony és „szolgáltató” közigazgatás eszményét azt, hogy az adófizetők pénzén működő hivatal nem uralkodhat a polgárokon.

- Az egyezmény alapvetően a civil társadalom három kulcsfontosságú oszlopával foglalkozik: a környezeti információkhoz és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréssel valamint nyilvánosságnak a döntéshozatalban való részvételével – mondta Dr. Kalas György és rámutatott, a környezeti információk, a „kiemelten közérdekű adatok”, széleskörű nyilvánossága a környezeti demokrácia egyik fontos eleme.

A felmérés eredménye lehangoló: a környezeti elemek aktuális állapotát bemutató adatok jellemzően nincsenek, vagy nehezen bogarászhatók ki. A Környezetvédelmi és vízügyi minisztériumban a témának nincs kijelölt felelőse, a környezetvédelmi területi szervek, önkormányzatok, bíróságok személyzeti állományának képzésére nem történt meg és hiányoznak az Aarhusi Egyezményről szóló szakmai anyagok. Elfogadott végrehajtási program nincs, a minisztériumi Munkacsoport évek óta nem működik, tárcaközi koordináció sosem volt, az ismeretterjesztéshez hiányzik a pénz és az akarat – összegezte a győri egyesület elnöke.

Szausev Xénia

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.