2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Úttörő projekt az energiatárolásban

A lítiumion-akkumulátortól eltérő, merőben új, vanádium redox flow technológiát alkalmazó energiatárolási projekt indult hazánkban. A konzorciumban megvalósuló kutatás-fejlesztési program projektgazdája az Ideona Zrt., és konzorciumi tagként a Budapesti Műszaki Egyetem és a Pannon Egyetem is részt vesz a munkában.

A május 31-én formálisan is megtartott projektindítón Dr. Mihalovics Péter, az Ideona Zrt. igazgatósági elnöke kiemelte:

Tanácsadóként, majd projektmenedzserként az Ideona Zrt. 4 éve foglalkozik villamosenergia-tárolással, de a jelenlegi kutatás-fejlesztési programot immáron projektgazdaként valósítja meg. Ez nemcsak a cégcsoport számára hatalmas előrelépés, hanem mérföldkőnek számít a közép-európai vanádium alapú ipari energiatárolás szemszögéből is. Az Ideona Zrt. stratégiai célja, hogy Közép-Európában ennek az új technológiának a vezető képviselője legyen.

Dr. Kaderják Péter, a Zéró Karbon Központ vezetője a BME oldaláról volt jelen a megbeszélésen. Támogatóan beszélt az Ideona Zrt. azon törekvéséről, hogy kutatási központokkal közösen kezdenek vanádium redox flow rendszerek fejlesztésébe.

Mi is az a bizonyos vanádium (VRFB – vanadium redox flow) technológia?

A vanádium redox flow akkumulátor olyan elektrokémiai energiatároló rendszer, mely környezeti hőmérsékleten működik. Elve a vanádium különböző ionizált formáinak redukcióján és oxidációján alapul. A vanádium könnyen hozzáférhető anyag, amelyet az acélgyártásban, valamint kémiai katalizátorként használnak, a természetben is megtalálható, különféle hulladékáramokból könnyedén visszanyerhető.

San Diego-ban egy egész energiatároló létesítményt hoztak létre ezzel a technológiával. A vanádium redox flow akkumulátorok folyékony elektrolitokat tartalmazó tartályokból és szivattyúkból állnak. Forrás: power-grid.comSan Diego-ban egy egész energiatároló létesítményt hoztak létre ezzel a technológiával. A vanádium redox flow akkumulátorok folyékony elektrolitokat tartalmazó tartályokból és szivattyúkból állnak. Forrás: power-grid.com

Mitől olyan fontos a vanádium redox flow technológia?

Kovács Szilárd, az Ideona Zrt. energetikai üzletág vezetője elmondta, hogy a vanádium flow a megújuló energia, így a napelemrendszerek megfelelő kiegészítője azáltal, hogy a jelen pillanatban elterjedt lítiumionos akkumulátorokhoz képest sokkal hosszabb ideig képes a napközbeni többlet energiát az esti órákra raktározni és leadni. Élettartama sokszorosa a mostani technikákénak, üzembiztonsága stabil.

A tengerentúlon már tör előre

Észak-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában a vanádium alapú tárolási technológia az energiapolitika fókuszában álló megoldás. Itthoni elterjedésének kulcsa az első, a gyakorlatban is működő rendszer felállítása. (Kezdetben ez volt a gátja a nagy méretű lítiumionos energiatárolásnak is.)

Itt a térségben még nem rendelkeznek releváns adatokkal a szakemberek, a közös vállalkozás célja az is, hogy ezen változtassunk, és a Pannon Egyetem és a BME kutatói adatokat gyűjthessenek a gyakorlati működéséről. És így integrálható legyen a hazai elektromos hálózatba!

vehir.hu

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Az egyik veszprémi fórumba töltötték fel azokat a képeket, amiket valaki a város mellett fotózott és jól láthatóan egy emberi tenyér méretéhez hasonló nagyságú állati lábnyom látható rajta. A tippek elindultak, hogy milyen élőlény hagyta hátra ezt a nyomot, valaki már medvét látott benne. Mi megkérdeztük erről az egyik helyi vadásztársaság elnökét.